- hirdetés -

Kardoskút alatt 280 millió köbméter gázt tárolnak.

Bizonyára sokak számára közismert, hogy szomszédos településünk, Kardoskút egykoron a szénhidrogén ipar egyik magyarországi fellegvára volt. Még az 1960-as évek elején találtak nagy mennyiségű földgázt a község mellett, melynek kitermelését 1966-ban kezdték meg. Az ásványkincs kitermelése 1978-ban fejeződött be, miután a lelőhely kiürült. A szakemberek azonban nem hagyták parlagon heverni a kivételes földrajzi adottságokkal rendelkező területet, és nagy kapacitású földalatti gáztárolót alakítottak ki.

Nyáron be, télen ki

Ma hazánkban összesen öt hasonló technikai háttérrel rendelkező gáztároló található. A kardoskúti egység 280 millió köbméter gáz biztonságos tárolására alkalmas. A Kardoskúton található telephely 2006-ban került a német energiaipari óriás, az E.on birtokába. Jelenleg 25 embernek – köztük orosháziaknak – biztosít biztos megélhetést a cég leányvállalata, az E.on Földgáz Storage Zrt. A száraz tényeknél azonban érdekesebb, hogyan zajlik a munkafolyamat, mennyire biztonságos a tároló, milyen szerepet vállal a cég a környék mindennapi életében? Megkeresésünkre Chikán László, a telephely gázmérnöke szívélyesen reagált, és terepszemlével egybekötve részletesen bemutatta a Kardoskúton található tárolóval kapcsolatos alapvető tudnivalókat.

Az E.on telephelyén különös gondot fordítanak a biztonságra (Fotó: Melega Krisztián)

Kardoskút alatt, 1000 méter mélyen található az az ún. homokkő tároló, amelyben az Oroszországból importált gáz tárolása történik. A tároló feltöltése – értelemszerűen – nyáron zajlik, a téli fűtési szezonban pedig az igényeknek megfelelően juttatják el a távvezetéki rendszerbe a felhalmozott energiahordozót.

A technikai háttérről érdemes megjegyezni, hogy az E.on kiemelt figyelmet fordít a folyamatos fejlesztésekre, igaz, a modern berendezések mellett megtalálhatóak a matuzsálemi korú szovjet kompresszorok is.
– A megbízhatóságukra nem lehet panasz. A rendszeres karbantartásnak, és a fejlesztéseknek köszönhetően még sokáig üzemben tarthatóak, mivel teljesítenek minden környezetvédelmi előírást – mutatta be elégedetten az egyik harmincéves, robosztus szovjet gépcsodát Chikán László, majd így folytatta: – Tervbe van véve ugyanakkor egy modern, villamos meghajtású kompresszorral történő kiváltás, amely még tovább csökkentené a környezet terhelését.

A megnyugtató szavak ellenére az újságíróban csak ott motoszkál a kérdés, hogy az üzem működése milyen hatással van az élő környezetre?
– A rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásoknak maradéktalanul eleget teszünk. Rendszeresen tartunk munkabiztonsági és környezetvédelmi szemléket, amelyeket erre szakosodott szakemberek koordinálnak – biztosított bennünket a gázmérnök kétkedésünk alaptalanságáról, és elégedetten hozzátette: – Az E.on számára a biztonság elsődleges prioritást jelent. Épp a közelmúltban ünnepeltük meg az ezredik olyan napot, amely munkaidő kieséssel járó baleset nélkül telt el. A következő célunk az egymillió balesetmentes munkaóra!

Nagy Ádám

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.