A Nemzeti Összetartozás Napja városi rendezvényét tartották szombat délelőtt a Történelmi Emlékparkban, az 1920-as kőnél.
A megemlékezésen a testvérváros Tusnádfürdő és Nagykároly képviselői is részt vettek, az ünnepi műsort a Táncsics gimnázium két diákjától hallhattuk.
Zalai Mihály alpolgármester beszédében korabeli és későbbi irodalmi részletekkel szemléltette a történelmi események érzelmi lecsapódását a nemzet lelkében. Orosháza történetében is meghatározó pont volt, amikor a diktátum jelentősen átalakította pozícióját az ország gazdasági életében – hangzott el a beszédben.
– Aligha érthetjük meg és érezhetjük át azoknak az orosháziaknak az érzéseit, akik 1920. kora nyarán szembesültek azzal, hogy virágzó községük, mely korábban az ország szívében feküdt, egyik pillanatról a másikra gazdasági és kulturális kapcsolataitól elvágott, vasútvonala folytatásától megfosztott határ menti településsé vált.
A szónok kiemelte: a Parlament által tavaly hozott döntés, amely az összetartozásról szól, a jövőbe mutat.
– Nem gyásznap, nem az önmarcangolásra, vagy a hangos, de értelmetlen, és szomszédainkkal szemben haszontalan összeütközésre okot adó nap, hanem a nemzet valamennyi tagjának együvé tartozását kimondó és kinyilvánító ünnep.
Felvetette azt a költői kérdést is, amely szerint talán éppen ez a sorscsapás fogja ráébreszteni a nemzetet az összefogás szükségességének felismerésére. A jelen ilyen irányú döntései között említette a kettős állampolgárságról szóló törvényt, az emléknap kijelölését, valamint azt is, hogy Határtalanul néven kezdeményezést indítottak arra, hogy minden anyaországban élő diák érettségi előtt legalább egyszer eljusson a határon túli testvéreinkhez.
Zalai a magyar emberek összetartozás-tudatának romboló eseményeit, tényezőit is felemlítette: a szocialista korszak mulasztásait, a rendszerváltás után 2002 és 2004 történéseit, amikor „saját vezetőink darabolták” a nemzettudatot.
– Nem maradt egyebünk, csak néhány statisztikai adat, amelyet minden magyarnak meg kell tanulnia, mint a Miatyánkot … Hatvanhárom vármegyéből épen maradt tíz. Most mit lehet csinálnunk? Gyáván elcsüggedni? Tétlenül és kétségbe esve lemondani? Nem. A megmaradt tíz vármegye azt szimbolizálja, hogy megmaradt a tíz ujjunk, a tíz körmünk. A két munkás karunk. Csak egy lehetőségünk van: dolgozni! – zárta beszédét Zalai Mihály
Íme néhány elhangzó idézet
„Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni mire gondoltam.” (Karithy Frigyes)
„Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége/Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!/Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!/Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,/Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,/Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,/Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!” (József Attila)
A trianoni békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének része, 1920. június 4-én írták alá, ez jelölte ki többek között a korabeli Magyarország új határait. A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent). Az ország lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz magyarok kerültek szülőföldjükön kisebbségbe.
