- hirdetés -

A libamáj mellett idén libahús-ínyencségek is lesznek az étlapon.

Két év alatt több mint 30 ezer látogató, köztük közjogi méltóságok, közel 2,5 tonna elfogyasztott libamáj és telt ház az orosházi hotelekben – ezt jelenti Orosházának a Libamájfesztivál, melyet az idén harmadik alkalommal rendeznek meg. A június 3-tól 5-ig tartó, immár hagyományos, ingyenes rendezvényen mindenki találhat kellemes időtöltést, hiszen koncertek, libaolimpia, libamájból és libahúsból készült ételkülönlegességek várják a vendégeket. A fesztivál mellett az idei évben második alkalommal rendeznek szakmai konferenciát, ahol a kormányzat szakértői is képviseltetik magukat.

Újra jönnek a libák
(Archív fotó: Kecskeméti Krisztina)

A III. Libamájfesztivál keretein belül a szervezők minden eddigi rekordot túl akarnak szárnyalni. Erre jó esélyük is van, hiszen ha pusztán a számokat nézzük, az első Libamájfesztivál 15 ezer látogatót vonzott Orosházára, míg a másodikon már 17 ezren vettek részt. Az egyre növekvő érdeklődés a fogyasztásban is meglátszik, hiszen 2009-ben 1000 kiló, míg 2010-ben már 1200 kiló libamáj fogyott a rendezvényen.

A libamáj hazánk egyik védjegye

Természetesen a Libamájfesztivál nemcsak a számokról és Orosházáról szól! Az ágazatot érő nemtelen támadások milliárdokban mérhető kárt okoztak országunknak, pedig nem kellene sokat tenni, hogy az ágazatban dolgozó 60 ezer ember megélhetése ne kerüljön veszélybe. Ha minden magyar 30 dkg libamájat enne évente, már eltűnnének az ágazatot gyötrő anyagi gondok. A libamájfesztivál egyik fő célja megszerettetni a magyarsággal a libamájat, hiszen az nemcsak a magyar kultúra része, hanem Magyarország egyik védjegye is.

Kultúránk része, mert már az 1500-as években, Bornemissza Anna által készített receptkönyv is tartalmazta a sült libamáj receptjét. Többek között ez az írott emlék is bizonyítja, hogy Magyarországon több mint 400 éves hagyománya van a hízott libatenyésztésnek.

Magyarország egyik védjegye, mert a magyar hízott libamáj királyi étel és hungarikum. Egy olyan étek, melyet szinte bármely külföldi keresve keres a hazai étlapokon, az itthoni gourmet turizmus legfőbb mozgatórugója. Védjegy, mert a magyar libamáj világhírű. Szívesen fogyasztják Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Kanadában, Svájcban, Szaúd-Arábiában, illetve a távoli Kínában és Japánban is nagy ínyencségnek számít. Mindemellett az 1800 tonnás hazai termelés a világtermelés több mint 80%-a.

Ha a programok érdekelnek, klikkelj ide.

Az ingyenes rendezvény célja védeni, népszerűsíteni Magyarország egyik védjegyét, a hízott libamájat, hiszen a magyar libamáj nemcsak hungarikum, hanem nemzeti ügy! Gasztrokultúránk olyan része, melyet gazdasági érdekek miatt sárba akarnak tiporni! Ezért nemzeti ügy a magyar libamáj megmentése, ezért kell megrendezni minden évben a Libamájfesztivált!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.