Csak néhány szék árválkodott üresen a művelődési központ koncerttermében Tóth Péter zongoraművész március 23-i estjén, az évad bérletsorozatának harmadik koncertjén.
Az 1983-ban született békéscsabai tehetség, fiatal kora ellenére, imponáló életutat tudhat magáénak. 11 évesen kezdett el zongorázni, két évvel később már Nádor György és Réti Balázs növendékeként a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő tagozatán tanult. 18 éves, amikor felveszik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakára, ahol Ungár Tamás a mestere. Szépívű pályája azóta is töretlenül szárnyal, hiszen jelenleg az amerikai Texas Christian University ösztöndíjasa, és eddig jószerével majd minden versenyen győzött, amelyen elindult.
Alig 14 éves, amikor megnyeri a Wittenbergi Nemzetközi Zongoraversenyt, 16 évesen övé az olaszországi Bovino Nemzetközi Zongoraversenyének első díja. 2000-ben Weimarban, 2001-ben Budapesten nyeri meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. Legfrissebb sikereként 2010-ben a Los Angeles-i Nemzetközi Liszt Versenyről 13 ország 209 versenyzője közül is hazahozta a fődíjat. Eredményeire az Amerikai Liszt Ferenc Társaság is felfigyelt és tagjai sorába fogadta. Dolgozott a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, és a MATÁV Szimfonikus Zenekarával is.
A 2006-ban megjelent első, Liszt művekből összeállított CD-je elnyerte a budapesti Liszt-társaság hanglemez-nagydíját. 2004 óta rendszeres fellépője a Münchenben évente megrendezett zongorakoncert-sorozatnak. 2007. novemberében a VOSZ Békés megyei elnöksége Tóth Péternek ítélte a Príma Díjat zenei kategóriában.
Orosházi koncertjének repertoárja a Liszt-évhez is kapcsolódott, hiszen Schubert a-moll szonátáján túl Liszttől a Funéraillest, az Erdőzsongást és az E-dúr legendát is hallhatta a klasszikusokat kedvelő közönség. Energikus, fergeteges dinamikát sugárzó játéka elbűvölte hallgatóságát. Magával ragadó, virtuóz előadásmódja ugyanakkor mindvégig fegyelmezett és pontos maradt. A parádés előadás végén a kitartó vastaps többször is „visszaültette” az ifjú művészt hangszeréhez. A néhány üresen maradt szék hiányzó gazdája pedig – jobb híján – valóban sajnálhatta távolmaradását.
