- hirdetés -

Verasztó Istvánné március 23-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját.  Rózsika nénit az Ezüst Fenyő Idősek Otthonában köszöntötték.

E kerek évforduló alkalmából a családtagok mellett  Csizmadia Ibolya alpolgármester is köszöntötte Rózsika nénit, aki a város jókívánságait tolmácsolta az ünnepeltnek. A virágcsokor mellé Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott emléklapot és ajándékot nyújtott át számára. De jókívánságait fejezte ki Vaszkán Erzsébet az Egységes Szociális Központ vezetője, és az egykori szomszéd, a család régi jó barátja Németh Béla előző polgármester is.

Verasztó Istvánné 1921-ben született Orosházán, a gyopárhalmi és a rákóczitelepi iskolában tanult, majd ugyanazt a szakmát választotta, mint édesapja: szitaszövő mester lett. 1941-ben férjhez ment, egy fiúk született, István. Tíz éven át végzett mesterségét abbahagyta, visszaadta az ipart, és a ruhagyárban kezdett dolgozni. Majd az ÁFÉSZ-nél volt leltáríró, később a Csillag Áruházban lett pénztáros, innen ment nyugdíjba. Férje halálát követően fiához költözött, ekkor a műhely berendezését a múzeumnak adta. Rózsika néni e ritka, kihalófélben lévő mesterségről, a szitaszövésről szakkönyvet is írt, melyet 2004-ben adott ki a múzeum.

Rózsika nénit a család és a barátok köszöntötték (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Tavaly egészségi állapota oly mértékben megromlott, hogy családja már nem volt képes számára a megfelelő gondozást  otthoni körülmények között biztosítani, ezért beköltözött az Ezüst Fenyő Idősek Otthonába.

Rózsika néni elmondta: élete dolgos volt, történt vele sok jó és rossz is. Örül a fia és családja boldogságának, két unokája és négy dédunokája teszi teljessé az életét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.