„Szorgalom, kitartás, céltudatosság, elhivatottság és vágyakozás… a vágy arra, hogy alkossak, hogy elérjek valamit.” – Nagy Blanka szerint ez az öt dolog kell a sikerhez.
A fiatal lány nevével már sok helyen találkozhattunk. Még csak 17 éves, de már több kiállításon is szerepelt munkáival, sőt nálunk, az OrosCafén is szokott képeket publikálni egy-egy eseményről. A Táncsics Stúdió lelkes tagja, a többi diák csak így jellemzi őt: egy egyéniség, akitől valóban lehet tanulni.
Tanára, Török Zsolt fotográfus ajánlására tagja lett a Nicolas Muller FIAP Regionális Fotóművészeti Műhelynek is, ahol a legfiatalabbként tartják számon. De nem csak ebben a „körben” a legifjabb. Ez a momentum még visszatér a történet során.
Blanka fotópályázatokon sokáig nem szerepelt. A többiek egy ideig unszolták, mégsem adta rá a fejét. Fél éve azonban mégis elindult ezen az úton, azóta több helyen is próbálkozott, ha másért nem, hát azért, hogy nagyobb közönség előtt is megmutassa a képeit. Sikerekből azonban nincs hiány. A Táncsics gimnázium igazgatósága és a Táncsics Stúdió által közösen alapított Camera Obscura Díjat tavaly megkapta stúdiós munkájáért és a médiában elért eredményeiért. Ilyen fiatalon ezt az elismerést még senki sem nyerte el, így Blanka még inkább büszke erre.
Ő a fotózásban gondolkozik
A jó eredményekhez azonban nem elég, ha valaki tehetséges. Tanára, Török Zsolt is így látja ezt.
– A fotózásban úgy tud csak fejlődni az ember, ha nem hetente egyszer fogja meg a gépet, hanem folyamatosan ez jár a fejében. Emellett fontos, legyen igénye arra, hogy utánajárjon a részleteknek folyóiratokban vagy az interneten. Blankában ez az a plusz, ami megvan. Ő mindig a fotózásban gondolkozik, és tesz is azért, hogy elérjen valamit ezzel.
Blanka az analóg és a digitális technikát is szereti, de bevallotta, mióta a szakkörön megtanulta az analóg technika mechanizmusát, és a nagybátyjától kapott egy fényképezőgépet, azóta próbál egyre többet alkotni ezzel a technikával.
– Bár a digitális megoldás gyors és praktikus, az analógnak megvan a szépsége: az, hogy várni kell a végeredményre. Az ember kétszer, háromszor vagy többször is meggondolja, hogy mit és hogyan fényképezzen le. Ennek anyagi okai is vannak, hiszen a nyersanyag ára, az előhívás, a nagyítás sokba kerül. Emellett számomra öröm, pozitív érzés, hogy a kattintás után közvetlenül még nem tudom, hogyan sikerült a kép. Lehet, hogy csak hetekkel vagy hónapokkal később látom meg eredményt, ami nagy élmény.
Hivatás vagy hobbi…vagy mindkettő?
Blanka szerint fontos a papír, mármint az, hogy fotós végzettsége legyen. Pesten, Kaposváron és Miskolcon is talált már a maga számára ideális egyetemet. Azt azonban semmiképp sem szeretné, ha kényszeres tevékenységgé válna számára a fényképezés. Sőt, inkább egy megnyugtató, stressz-levezető elfoglaltságot lát benne a jövőben is, ami majd sok év múlva is jó érzéssel árasztja el.
– Nekem a kezdetektől fogva mélyebb terveim vannak a fotózással. Szeretném, ha ez lenne a hivatásom, és persze azt is, ha saját műtermem, sötétkamrám és nagyítógépem lenne, és ha minden munkafolyamatot én végezhetnék el. De szerintem emellett, a munka mellett lehet hobbi is a fotózás. Az embernek van egy szakképesítése, fotózik rendezvényeken, esküvőkön, és emellett kikapcsolódásból is. Nem szeretnék egész életemben egy műteremben ülni, és ezresével gyártani az igazolványképeket. Esetleg elmennék egy újsághoz fotósnak, vagy mondjuk könyvillusztrátornak. Nagyon sokrétű a választék, ahová fotósként be lehet jutni. De hogy hogyan lehet bejutni, az már egy másik kérdés.
Blanka mostanában pillanatképeket próbál rögzíteni, olyanokat, amik bizonyos érzéseket vetítenek vissza. Bár ezek főleg tárgy- vagy állatfotók, azért szeretne majd embereket is megörökíteni. Most azonban még úgy érzi, valahogy nem találta meg azt a közeledési módot, ami által olyan közvetlen viszonyba tud kerülni a fotóalanyával, amitől igazán jó lesz a kép. De a „szorgalom, a kitartás, a céltudatosság, az elhivatottság és a vágyakozás” ebben is segíteni fogja őt.
