- hirdetés -

Turizmus-vendéglátás, andragógia és szociális munka szakokra jelentkezhetnek a hallgatók szeptembertől.

Sajtótájékoztatón jelentették be csütörtök délelőtt, hogy három államilag finanszírozott, ingyenes szak indul Orosházán. A Kodolányi János főiskola rektora, Szabó Péter úgy fogalmazott: fontos mérföldkő ez a városnak és az iskolának egyaránt, hiszen a főiskola 2004-es orosházi indulása óta az volt a terv, hogy legyen nappali képzés.
– Orosháza vezetésével összefogva értük el, hogy immár a negyedik intézményünkben is teljes képzési rendszert tudunk adni. Ebben nagy szerepe volt dr. Dancsó József polgármesternek, aki elérte, hogy az orosházi intézmény állami finanszírozásban működjön – mondta Szabó Péter.

Kiemelte: nem igazi az a főiskola, melynek nincs saját oktatói kara, ezért szeptemberben elkezdik az orosházi önálló tanszék kiépítését, és ehhez tehetséges, tenni akaró fiatal orosházi és környékbeli kollégákat keresnek. Úgy vélte, ezzel hamarosan igazi tudományos műhely lesz a városban. A főiskola rektora hozzátette: a most induló szakok mellett a műszaki képzésről is tárgyalások kezdődtek.

Történelmi pillanatnak nevezte ezt a napot dr. Dancsó József polgármester.
– A felsőoktatás visszaszorulóban van a megyében, ám nekünk sikerült a kormányzattal, a főiskolával összefogni és elérni, hogy államilag finanszírozott nappali képzés indult. Várjuk azokat a fiatalok, akiket ezek a szakirányok érdekelnek. A jövő innentől kezdve biztató, felkerültünk a magyar felsőoktatás térképére. Szeptembertől minőségileg új helyzetet teremt a főiskola, hisz a fiatalok és az ide érkező oktatók még több életet hoznak a városba, mely a helyi értelmiségre is jótékony hatással lesz – mondta a városvezető.

dr. Dancsó József, dr. Szabó Péter és dr. Janowszky Sándor a sajtótájékoztatón (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

A Kodolányi főiskola orosházi igazgatója, dr. Janowszky Sándor kiemelte, hogy a 3 szak indításával a térségben tanuló, hátrányos helyzetű diákoknak is lehetőségük nyílik a főiskolai tanulmányokra, hiszen Orosháza közelsége miatt jelentősen csökkenhetnek utazási és szállás költségeik.
– Nagyszerű képzés-sorozatot kínálunk. A turizmus-vendéglátás szakon szálloda- és vendéglátóipari közép- és felsővezetői menedzseri képzést adunk. Az andragógia több irányú szakág, hiszen a könyvtáros képzéstől a múzeumpedagógiáig minden területet felölel, mely a közművelődéshez tartozik. A szociális munka szakon olyan készségeket és szakmai tudást sajátíthatnak el a hallgatók, melyek által professzionális segítőkké válhatnak. Ezekre összesen 110 diák jelentkezhet, akik a 3 éves képzés alatt komoly tudást kapnak, és innen mehetnek mesterszakra.

A rektor elmondta: egy tanulmányban 20 magyarországi felsőoktatási intézményt vizsgáltak, melyből kiderült, hogy a kodolányis diákok körében a legalacsonyabb a depresszió és a drogfogyasztás. Úgy vélte, ez az öt éve bevezetett egységes pedagógiai modellnek köszönhető
– Nálunk szeretetteljes légkörben folyik az oktatás, és erre kiváló példa Orosháza is. Ehhez hozzátartozik a szigorú tanulmányi- és vizsgaszabályzat is, ám ennek is köszönhető, hogy tanulóink eredményesek – hangsúlyozta.

A Kodolányi főiskola orosházi intézményében a 2004-es indulás óta 610 hallgató végzett. Az új szakokról a felvi.hu oldalon tájékozódhattok.

Megkérdeztük, hogy az említett műszaki képzések mikor indulhatnak Orosházán, hiszen a város ipari potenciálja nagy. Erre Dancsó József úgy felelt, hogy először el kell indítani a most engedélyezett nappali képzést, az oktatói bázist fel kell építeni, hisz ez adja meg a továbblépés lehetőségét.
– Orosháza profiljába vág a műszaki képzés, hiszen a nagy ipari cégek részéről is igény mutatkozik erre, főként a gépipari és üvegipari szakágakban van szükségük jól képzett szakemberekre. Ám ehhez kell, hogy a középfokú képzés kínálata és színvonala is növekedjen. Erről tárgyalásokat folytatunk a Táncsics gimnáziummal és a Harruckern iskolával. Remélem, hogy 1-2 éven belül a megye egyik legjelentősebb felsőoktatási intézménye lesz az orosházi Kodolányi főiskola.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.