A kóruséneklés a nevelés jó eszköze lehet – vallja Pörneki Attila. A karnaggyal a kezdetekről és a tervekről beszélgettünk.
Határozott mozdulatokkal és finom karvezetéssel, kemény és lágy lezárások vezénylésével rajzolja meg a város kulturális palettáján az első saját színeket Pörneki Attila. Nem matematika tanárként, bár sokan úgy ismerik. Karmesterként a karácsonyi kórushangversenyen mutatkozott be úgy, hogy az több volt, mint ígéret. Tizenkét művet vezényelt és ezzel valamiféle kötelezettséget is vállalt: elkezdett valamit, aminek ígéretét hosszú évek óta magában hordozta.
Bevallása szerint 17 évesen tudta, hogyan akar kórust vezetni, aztán a diplomázáskor úgy kapta kezébe a szigorlati kitűnőt, hogy tanára hozzáfűzte: ezennel jogosítványa van ahhoz, amit régóta kitűnően művel.
A muzikalitás és a szigorú fegyelem ugyanúgy megfér benne, mint a számok és a hangjegyek – bár, ha belegondolunk, a rend mindkét világot jellemzi. És benne rend van. A Táncsics gimnáziumban mintegy 130 diákból válogatta össze azt a 70-et, akit vasszigorral fogott össze és formált olyan kórussá, amely a keze alatt szárnyra kelt. Talán a diákokat is megérintette a saját énekükből áradó erő, és kellő hitet ad nekik arra, hogy dolgozzanak a közös jövőjükért.
– A kóruséneklés a nevelés jó eszköze lehet – vallja Pörneki Attila. – De a kellő motivációt biztosítani kell, ezért tervezem, hogy olyan repertoárt alakítsunk ki, amellyel a városba ki tudunk lépni, utazni tudunk, minősítő versenyeken részt venni, sőt külföldet is megcélozzuk. Ez kell a gyereknek, hogy érezze: megéri a rendszeres kemény munka.
Karnagyi múlt:
1998-tól az Orosházi Advent Kórus
2007. szeptembertől 2010. júniusig a József Attila Ált. Isk. kórusa
2007. szeptembertől Orosháza Város Pedagógus Nőikar
2010. szeptembertől a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola Kórusa
A harmincas karnagyot felesége segíti munkájában: zongorakísérettel, szólamtanítással. Kívülállóként olyan egységben dolgoztak, hogy szívesen hallgatnám őket, azt mesélve: ötven éves közös múltjuk van. A tervekről szólva Attila fontosnak tartja a folyamatos tanulást, a szakmai fejlődést, a beszélgetéseket neves karmesterekkel. Erősíteni akarja a korábbi együttműködést a szarvasi kamarazenekarral, akikkel közös hangversenyt adtak már Békéscsabán és Szarvason is.
Bár fiatalember kézjegyét lestük meg ezúttal, szívből remélem, hogy egy szép szakmai út első mérföldkövének lehettünk tanúi, amelyet sok más követ a következő évtizedekben.
