Komáromi olvasónk novellája a karácsonyról.
Csípős decemberi délután telepedett a városra, az alkonyuló utcákon sorra gyúltak fel a lámpák.
Sietős emberek haladtak a járdákon, kezükben jókora csomagokkal. Már a város több pontján lehetett karácsonyfát venni, egy férfi imént vitt a hóna alatt egy közel kétmétereset – a közeli panelházak felé. A formás fa zsineggel körbetekert ágainak vége a kötések ellenére ritmusra ringott léptei közben. Aztán eltűnt a házak előtti üzletsor végén.
A borostásarcú férfi a kis téren figyelte a nyüzsgő sokadalmat, a rohamosan közeledő sötétség az egyre erősebben fújó szél sietségre ösztönözte.
Az áruház előtti park kútja már napokkal korábban befagyott. A lecsorgó víz most jégoszlopként árválkodott, párhuzamosan a márványból kirakott felépítménnyel.
A kuka teteje döngve zuhant hátra ahogy félúton elengedte. Lázas kotorászásba kezdett, de néhány banánhéjnál, eldobált , díszes csomagolópapíroknál alig talált többet ezen a helyen. Felnézett és látta a párákban fürdő ablakfüzéreket, a kéményekből bodorodó, majd a szélben táncolva szétoszló füstöt és arra gondolt, milyen jó is lehet ilyenkor a meleg szobában ülve nézni a tévét, tervezgetve készülődni az ünnepre, családi körben. Aztán eszébe jutottak a régi magányos karácsonyok, amikor még ő is a fűtött szobában nézte a gyertyalángok imbolygását, jókorákat szippantva a tűlevélillatú levegőből… Mára már csak az emlékek maradtak, Eltűnt a szoba, a meleg, a tűlevélillat, a gyertyafény, a szeretet…
A tér egyik távoli sarkában egy magányos férfi kuporgott a padon és mereven bámult a semmibe, várta az éjszakát. Ő már feladta …
A díszes kirakat előtt egy néhányéves apró legény visított, anyja kabátját ráncigálva, hogy ő is nézze meg azt a hőn áhított, hatalmas akkumulátoros autót, ami neki annyira tetszik. Az persze inkább a legújabb, divatos bőrtáskák látványával volt elfoglalva. A paprikás kedvű apróság mérgében a kirakat alsó fémszegélyét rugdosta. Nem történt semmi…
A csillogó üveghez tapadtan egy tízéves forma, szöszke lány bámulta az egyik babát. Aztán fuldokló köhögésbe kezdett, arca kipirult a láztól , az erőlködéstől. Édesanyja aggódva figyelte gyermeke vergődését, és szomorúan felsóhajtott. Idén sem jut ajándékra, kell a pénz a drága orvosságokra, hogy meggyógyuljon lánykája. Sietni is kell, hogy még odaérjenek a rendelőbe, felírathassák a tablettákat, amit ma még ki is kell váltani.
A koldus remegő szájjal nézte a jelenetet, ahogy az egyszerűen öltözött nő elvonszolja a kirakat elől gyermekét, aki megadva magát a valóságnak, engedelmesen megindult anyja mellett. Szipogott egy kicsit mutatóujjával elmorzsolta a szeme csücskéből előbuggyanó apró könnycseppet. A tízméternyire álló viseltes ruhájú férfi fejét ingatta és egyik kezéből a másikba fogta az ócska reklámszatyrot. Aztán jobb kezével komótosan kabátja legfelső gombjához nyúlt…
Egy váratlan szélroham söpört végig a téren, belenyögtek a fák, a bokrok. Levelek kavarogtak a díszburkolaton, néhány elszórt papírdarabbal vegyítve. A padok mellett álló köztéri óra egyszer csak hangos ketyegésbe kezdett…
A férfi elgémberedett ujjaival a következő gombot kereste. Jó ideig eltartott mire keze odaért, hisz mindössze csak három gombja maradt, a többi már rég leszakadt… A kopott kabát felfeslett gomblyukából lassan fordult ki gömbölyű hátú, fényes gomb…
A szél hirtelen elállt. A kirakatokban hatalmas fényfüzérek gyúltak. Az áruház bejáratnál álló, feldíszített fenyőn sziporkázva hintette a csillagokat megannyi csillagszóró…
A nő, és beteg kislánya ámulva fordult vissza az épület felé és nem értették, mi is történik valójában…
A hisztiző apróság a rugdalódzást is abbahagyta, annyira meglepődött a látottakon. Mamája is abbahagyta a táskavizitet a és rémülten kapta fel a fejét, amikor számtalan láthatatlan csengő zengett egyszerre minden irányból. A padon ülő férfi nagyot nyújtózkodott, szétnézett és lassan felállt.
A koldus ujjaival leért a legalsó gombig, felet fordított rajta, aztán megemelte az egyik felét. Mozdulata talán hevesebbre sikeredett, mint szerette volna. A még néhány tartó szál elpattant, a gomb lehullott a kövezetre, a koldus kabátja szétnyílt… Lüktető meleg fény hullámzott végig a téren. A díszkút jégoszlopa összeroskadt, és szapora sugárban folyni kezdett a kútfőből a víz.
Vastag fénysugarak indultak el minden irányba arról a helyről, ahol a borostás férfi állt. Egyik a szöszke kislány köré fonódott, szinte betakarta az egész testét. Az csak állt és bámulta a hihetetlen csodát. A fény mintha csiklandozta volna, mire egészséges kacagásba kezdett. Aztán hirtelen elnehezült a keze, s következő pillanatban a karjaiban találta az olyannyira áhított babát.
A fénynyaláb ezután néhány fordulatot tett édesanyja körül, akinek arcán lassan kisimultak a ráncok, ahogy megérintették az apró fénypamacsok…
Az egész téren hullámzott, ragyogott, minden az ott lévők körül. Aztán a fénynyalábok egyesültek és szinte vakító gömbbé sűrűsödtek. Majd egy sivító hang hallatszott és a lüktetve forgó fénygömb felemelkedett a földről, megnyúlt és széles csóvát húzva átsuhant az estébe bukó város felett.
A téren percek múlva tértek magukhoz kicsik és nagyok, a derengő mindent átitató fény azonban még sokáig megmaradt. A kövezeten sötét kupacként hevert egy viseltes nagykabát. Aztán szép nagy pelyhekben esni kezdett a hó…
Gábris János, Komárom
- hirdetés -
