Szent András havában, november elején az apró mécsesek, a virágok, koszorúk emlékeztetnek bennünket arra, hogy a halállal nincs vége mindennek.
A krizantémokkal, őszi rózsákkal díszített hantok körül emlékezünk elhunyt szeretteinkre, és tudjuk, hogy halálukkal nem szakad el a szeretet köteléke.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd (részlet)
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
- hirdetés -
