- hirdetés -

Az Egyesített Szociális Központ októberben ünnepségsorozattal köszöntötte az ellátási körükbe tartozó időseket. A záró rendezvényen a Platán Idősek Otthonának lakóit ünnepelték.
Az ünnepségsorozata a rákóczitelepi és szentetornyai idősek köszöntésével kezdődött, majd az Ezüst Fenyő Idősek Otthonában folytatódott, ezt követően pedig az Öreg Tölgy és Gyöngyvirág Idősek Klubjának tagjait köszöntötték. A záró rendezvényt a Platán Idősek Otthonában tartották.
Zalai Mihály alpolgármester beszédében kiemelte, fontos, hogy egyre idősödő társadalmunkban fokozott figyelmet fordítsunk az idősekre. Ezt követően Vaszkán Erzsébet intézményvezető méltatta az idős emberek élettapasztalatát, bölcsességüket, majd a Nemzetközi Szent György Lovagrend Békés Megyei Priorátusának képviselője nyújtotta át ajándékát. A felajánlott 70 ezer forint támogatást a fogyatékkal élők és a lakók életminőségének javítására fordítják.
Az ünnepségen köszöntötték a legidősebb férfit, a 100 éves Süle Istvánt, és a legidősebb nőt, a 99 éves Balassa Károlyné Etelka nénit. Kurucz Mihályné 19 éve él a Teréz utcai intézményben, Zahorán Mihály pedig 50 éve lakója a szociális ellátórendszernek. Kezdetben a Dózsa György utcai otthonban volt, majd a Platán lakója lett.
Az ünnepség a lakók, a dolgozók és a meghívott vendégek műsorával folytatódott.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.