- hirdetés -

Az október 3-i választások után a művelődési központban ünnepi körülmények között tették le az esküt a városi és a kisebbségi képviselők.
Az evangélikus templomban kezdődött az ünnepi események sora pénteken kora este. Az egybegyűltek elsőként Ribár János esperes gondolatait hallgatták meg. Az esperes megfogalmazta, a gazdasági válság mellett az erkölcsi válságából is ki kell vezetni hazánkat, és ez a munka azokra vár, akik a kormányrúd mellett állnak.

A zombai harang mellett mondtak köszönetet a városalapítóknak
A nagy feladathoz hasonlóképp Isten áldását kérte Fazakas Attila plébános, aki kiemelte: a képviselő az a közösségből választott személy, aki vállalja a közösség gondjait. Békességért, összefogásért, türelemért imádkozott, és arra intette a képviselőket, a Krisztusi szeretet parancsát követve másokat helyezzenek önmaguk elé.
Ezt követően a képviselők körbe állták a zombai harangot, Kovács Árpád református lelkész, a testület tagja Istenhez fohászkodott. Erőt kért, hogy munkájukat jól tudják ellátni, hogy a rájuk rótt szolgálattal a közösség érdekeit, Orosháza városát jól képviselhessék. Gondolatait imával zárta, majd a testület tagjai a megemlékezés virágait helyezték el a zombai harangnál, a városalapító ősök tiszteletére.
A harang mellett ott állt Dancsó József polgármester, a 9 fideszes, Jámbor Nándor jobbikos képviselő, valamint Elekes Lajos is. Ez utóbbi tény megerősíti az a pletykát, mely szerint Elekes külsősként vesz részt majd az új városvezetésben. A bekerült négy MSZP- s képviselő a meghívás ellenére nem vett részt a templomi eseményen, melynek zárásaként Ribár János áldotta meg Orosháza új testületét.

Esküszöm…

Az események ezután a művelődési központ háromnegyedig telt színháztermében folytatódtak. A himnusz után – melyet a Kodály Zoltán gyermekkórus énekelt Göblyös Miklósné vezetésével – Horváth József (Fidesz) ülésvezető korelnök köszöntötte a megjelenteket. Őt dr. Bándy Rezső, a Helyi Választási Bizottság elnöke követte, aki ismertette a választás hivatalos végeredményét, és egyesével bemutatta a városi testületbe bejutott egyéni és listás képviselőket, valamint a cigány- és a német kisebbségi önkormányzatok képviselőit.
– Az önkormányzati választások tisztaságához kétség sem férhet, törvényesen, zökkenőmentesen, probléma nélkül zajlott a választás, s annak eredményét sem kérdőjelezhette meg senki. Kérem polgármester úrtól, illetőleg a megválasztott képviselőktől, hogy a választás során természetszerűleg előforduló ellentéteket a város érdekében mostantól tegyék félre és mindannyian kizárólag a városért dolgozzanak – mondta dr. Bándy Rezső.

A képviselők esküjének pillanata (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Ezután a képviselő-testület tagjai egyenként szólítva érkeztek a színpadra, ahol átvették megbízólevelüket, majd elmondták esküjüket.
„Én, …esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; önkormányzati képviselői tisztségemből eredő feladataimat Orosháza város fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem.
A képviselők esküje után dr. Dancsó József polgármester vette át megbízólevelét, amit a közönség nagy tapsa követett, mely után a polgármester is letette esküjét:
„Én, Dancsó József esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek; az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom; a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; polgármesteri tisztségemből eredő feladataimat Orosháza város fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem.
A cigány- és a német kisebbségi képviselők is letették az esküt (klikk a képre)
Az önkormányzati képviselőket követően először a cigány, majd a német kisebbségi önkormányzati képviselők vették át megbízóleveleiket és tették le esküjüket.
„Én ….mint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény szerinti cigány/német kisebbségi közösség tagja, esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során kisebbségi közösségemhez hű leszek, az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm, munkám során választóim akaratához híven, lelkiismeretesen járok el, minden igyekezetemmel a cigány/német kisebbség anyanyelvének, hagyományainak, kultúrájának a megőrzésén és fejlesztésén fogok fáradozni.

A hivatalos részt ünnepi műsor követte. Elsőként Sarkadi Krisztina szavalta el a helyi költő, Bónus István Orosháza című versét, majd Oláh Tibor, Bari Károly cigány költő Vándorcigányok című versét olvasta fel. Bach Pünkösdi Kantátáját Nagy Szilvia adta elő németül, zongorán Farkas András kísérte. Végezetül Jankov Gyöngyvér énekelt (A szent szabadságra) és kobozon játszott. Előadását nagy tapssal jutalmazta a közönség.

A műsort követően dr. Dancsó József polgármester lépett a pulpitushoz, és ismertette programját.

Gulyás, Fetser, Németh: „…sokat tanultam tőlük”

– Az alakuló ülés előtt az evangélikus templomban a zombai harang köré gyűlve mondtunk egy imát, kaptunk egy áldást és végiggondoltuk, hogy mit is kell tennünk, mire kaptunk felhatalmazást. Ott a zombai ősök hite, akarta szállt meg és köszönjük az ősöknek, hogy ezt a földet választották. Az egyik legfontosabb, hogy az új testület összefogását megteremtsem, ezen leszek minden akaratommal – kezdte beszédét a polgármester.

dr. Dancsó József programbeszéde közben
Kiemelte, hogy Orosháza rendszerváltás utáni történetében ő a negyedik szabadon választott polgármester.
– Sokat tanultam elődeimtől: Gulyás Mihálytól a szelídséget, jóságot, Fetser Jánostól az új tudás megszerzésének vágyát, és azt, hogyan kell élni az önkormányzatokat támogató politikával, Németh Bélától a bölcsességet, elszántságot, derűs életszemléletet. Ezekből is szeretnék a következő négy évben sokat átadni. Hogy fogom bírni? – kérdezik sokan. Valóban nem kicsi a feladat, a felelősség. A feladatra készen állok. Embert próbáló lesz – hangoztatta.
Úgy fogalmazott: az erőket összpontosítani kell, hogy a szűkös forrásokat minél hatékonyabban tudják Orosháza és a kistérség javára fordítani és a legjobb javaslatok születhessenek. Kiemelte, hogy átalakult az önkormányzati törvény és ennek hatására jelentősen csökkent a testület létszáma. Elmondta, hogy a 2006-ban jónak tartott szerkezetet megtartja, de az új testület létszámához kell igazítani a bizottságok számát és a működés rendjét.
– Delegált segítőm is lesz, amennyiben a testület ezt holnapi ülésén jóváhagyja. Megítélésem szerint munkahelyek teremtésére van szükség legelsőként. Nagyon nehéz helyt állni azokban a feladatokban, melyet joggal szoktak meg Orosháza lakosai. És itt nem csak a kötelező, hanem az önként vállalt feladatokra gondolok, mert az önkormányzatokat kivéreztették az elmúlt években – fogalmazott Dancsó.
Hangoztatta, hogy az előző ciklusban elkezdett fejlesztéseket végig kell vinni. Ide sorolta a csatornahálózatot, a méltó főtér kialakítását, az óvodarekonstrukciós program befejezését, a geotermikus energia kihasználását. Fontosnak tartotta, hogy a város két nagy alrendszere, az oktatási és az egészségügyi talpon maradjon, működjön és fejlődjön. A színvonalas oktatás fontosságát emelte ki és kitért arra is, hogy az egységes oktatást több fenntartó működteti, de épp ezért is erős és színes az oktatási paletta. A kórházról szólva az intézmény nagy pályázatainak fontosságát hangoztatta, és a helyzet javítását vetítette elő a kormány intézkedésekre utalva.

„A kampányfegyvert letettem…”

A ciklusokon átnyúló programok – ivóvízprogram és a hulladékkezelés – továbbvitelét szorgalmazta. Mindkettő Molnár Bélához, az előző testület alpolgármesteréhez kapcsolódik, akinek köszönetet mondott eddigi munkájáért. Gyopárosfürdőre is kitért és kiemelte: minden erővel azon kell lenni, hogy a fürdőt még ismertebbé és jól működővé tegyék. A felsőoktatás mellett a sporttámogatás rendszerét, a sporteredményeket és a sok sportoló gyereket emelte ki, mint újabb büszkeségre okot adó elemeket.
– Tudjuk, hogy jelentős közigazgatási átalakulás előtt állunk. Orosházának mi a szerepe ebben a térségben? A válasz, hogy ki kell használnunk az adottságokat, a járási rendszerben meg kell találni a helyünket – mondta.
Úgy vélte, hogy a Temesvár-Arad- Orosháza tengely nagy lehetőség számunkra, Szeged és Békéscsaba között is félúton vagyunk, így adottságainkat jól kell felmérni és kihasználni, elsősorban a gazdaságban.
– Az elmúlt hónapok kampányhangulatban teltek, ezt le kell csitítani és a mindennapi gondok, bajok orvoslására kell koncentrálni. Én a kampányfegyvert letettem, Orosházáért dolgozok, ahol békére, nyugalomra, egyetértésre és munkára van szükség. Erre kérem a megválasztott valamennyi képviselőt és erre kérem Orosháza valamennyi lakosát, függetlenül attól, hogy szimpatizáns vagy sem. Egy város élete, jövője, sikere a benne élők együttműködésén múlik. Az új képviselő-testületnek, a városvezetőknek, a polgármesternek azon kell dolgoznia, hogy a város sikereit mindenki magáénak érezze. Azt lássa mindenki, hogy a köz szolgálatát a legnemesebb lelkületű emberekre bízta, annak érdekében, hogy biztonságban, gyarapodva láthassa azt a települést, amelyet alapító őseink útjára bocsátottak és az előttünk járó generációk oly nagy szeretettel építgettek – zárta beszédét az új, immár beiktatott polgármester.
A képviselő-testület tagjai kézfeltartással szavaztak a programbeszédről, és egyhangú igennel elfogadták azt. Az ünnepi ülés végén a megjelentek a kórussal közösen elénekelték a Szózatot.

A testületi munka már másnap, szombaton reggel 9 órakor elkezdődik. Az Oroscafé és a városi tévé élőben közvetít majd a városháza nagyterméből 9 órától.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.