Krisztussal való első találkozás

Nyolcan lettek elsőáldozók az orosházi katolikus egyházközségben. E fontos állomással kapcsolatban Fazakas Attila plébános fogalmazta meg gondolatait, melyek az Orosházi Katolikus Tudósító VII. évfolyam, 9. számában jelentek meg.
„Mindannyiunk életében fontos helyet foglalnak el a találkozások, a másik emberrel való megismerkedések. Különösen akkor, amikor másik városba költözünk, amikor egy „idegen” baráti társaságba megyünk, amikor egy szabadságot idegen helyen töltünk, és a végtelenségig lehetne sorolni a hétköznapi példákat. Az ember társas lény, éppen ezért ezekre a találkozásokra rá is van „szorulva”, hiszen az ismeretségek által tudunk gazdagodni és mást is gazdagítani.

A pszichológia már külön fejezetben beszél arról, hogy mennyire fontos az első találkozás élménye, hiszen ez pozitív vagy negatív irányban rányomhatja bélyegét a kapcsolat minőségére. Sok tudós arról is beszél, hogy ha már az első találkozáskor valakinek rossz élményben van része, ez az élmény végig megmaradhat. Embere válogatja. A mai vasárnapon egyházközségünkben ilyen találkozásra kerül sor, hiszen az elsőáldozásban a gyerekek életükben először találkoznak Jézus Krisztussal az oltáriszentségben.
Talán gyerekésszel még fel sem fogják, hogy mennyire lényeges ez a találkozás, de később, ahogy kezdenek növekedni és fejlődni, rájönnek ennek a találkozásnak a gyümölcseire. Rájönnek arra: mennyire jó, hogy életükben van Jézus Krisztus, mint barát, aki táplálja, segíti és védi őket. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy ez a találkozó a lehető legjobban sikerüljön, hogy a gyerekek pozitív módon találkozzanak Jézussal, s e pozitív találkozás gyümölcse végigkísérje egész életüket. Ez a találkozás mégis egy kicsit más, mint a többi, hiszen itt nem fizikai találkozás van, hanem lelki, amit nem látunk, hanem érzünk.
Mert Istent leginkább lelki szemeinkkel – érzéseinkkel, szívünkkel – tudjuk látni. És ez a látás sokkal gyümölcsözőbb, sokkal értékesebb. A mai modern világban – ami csak arra hagyatkozik, amit lát – ez a találkozás elképzelhetetlen, felfoghatatlan. Azért van így, mert a mai ember szemmel akarja látni az Istent, mert úgy sokkal könnyebb, oda nem kell nagy áldozatot hozni. Isten azonban sokszor „elrejtőzik” a szem elől, de a lélekben mindig kész a találkozásra, mindig kész arra, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Ezért nemcsak Neki, hanem nekünk is áldozatot kell hozni, hogy a közös áldozat gyümölcse legyen a találkozás.
A gyerekek, akik a mai vasárnapon találkoznak Jézussal, meghozták a maguk áldozatát, hiszen több mint egy évig készültek erre a nagy eseményre nemcsak a hittantanulmányok által, hanem a lelki élettel is. Készültek arra, hogy Jézussal a lelkükön keresztül tudjanak találkozni, és megérezzék e találkozás pozitív kisugárzását. Mi is elevenítsük fel magunkban az első találkozásunk élményét Jézussal.
Milyen is volt szívünkben érezni? Hogyan töltötte be lelkünket az oltáriszentség gazdagsága? Hiszen erre a találkozásra gondolva – újra átélve annak gazdagságát – erőt tudunk nyerni, hogy minél tökéletesebben éljük mindennapi keresztény életünket, példát adva a felnövekvő generációknak, hogy hogyan kell igazi keresztényként élni.”
Fazakas Attila plébános