- hirdetés -

Előadás sorozat tanulságokkal. Ezt a nevet adták évekkel ezelőtt városunk rotaristái az őszi-tavaszi időszakban szervezett, jellemzően ismeretterjesztő, néha tudományos, vagy éppen művészeti témában szervezett előadásoknak, élménybeszámolóknak.
Ez évben sem lesz ez másként. Szeptember 7-én, kedden 16 órától a hódmezővásárhelyi Dr. Spissák Lajos „A reneszánsz jelentősége az emberiség kultúrtörténetében” címmel beszél a képzőművészet eme, máig ható irányzatáról.
– Az emberiség kultúrtörténetének, évszázadokon átívelő, jelenségéről szeretnék beszélni – tudtuk meg az előadótól.
– Mit jelent maga a szó, hogy reneszánsz? A történelmi háttér mellőzésével, elsősorban az itáliai reneszánsz jelentőségéről sl az előadás, főleg azokról a momentumokról, amelyek napjainkban is éreztetik hatásukat. A kor meghatározó művészeinek és tudósainak munkásságáról, máig ható szerepükről, Leonardóról, Michelangelóról, Galileiről és Keplerről, rövid életrajzi ismertetőt adok. Amennyiben az idő engedi, S. Freud egy tanulmányát is szeretném vázlatosan ismertetni, amely Leonardo egy gyermekkori álmát vizsgálja a pszichoanalízis módszerével. Emellett szeretnék minél több építészeti, szobrászati és festészeti remekművet bemutatni, rövid elemzésekkel – mondta Dr. Spissák Lajos.
A rendezvényt a Rotary Klub a Vinculum Közhasznú Egyesülettel közösen szervezi, mely utóbbi biztosítja a technikai feltételeket és a helyszínt a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola zsibongójában. Az egy órásra tervezett előadás elején egy „meglepetés” várható, a végén pedig lehetőséget kapnak azok is akik kérdezni is szeretnének.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.