Illényi Katica, az anticeleb

A varázslatos egyéniségű hegedűművészt a sikerről kérdeztem. Meglepően nyíltan, közvetlenül mesélt arról, mennyire nem akar attól híres maradni, hogy a bulvárnak eladja a magánéletét.
A sikerről mi a véleménye? Hány százalék tehetség, szerencse, ambíció, kitartás? Mi kell hozzá?
Azt hiszem, minden, amit így elsorolt, és nagyon-nagyon fontos a felkészültség. Azt hiszem, az egyik legfontosabb, hogy az ember mindig magabiztosan álljon, állhasson ki a közönség elé. Nekem tízszer annyit kell tudnom, hogy mondjuk, az egytizedét meg tudjam mutatni a színpadon, számomra a tökéletes színpadi felkészültség az első számú dolog. A sikerhez természetesen nagyon sokban hozzájárul a szerencse is, hogy az embert ki látja, hol látja, kikkel muzsikál együtt, kikkel találkozik. Azt hiszem, minden előadóművész élete egy külön regény lehetne, hogy hogyan alakul ki egy tanuló kisdiákból egy sikeres színpadi ember. Kell a közönség szeretete, és a mi nyitottságunk feléjük. Ám azt is tudomásul kell venni, hogy ez a pálya egyszer fent, egyszer lent…

A már megszerzett sikerrel jól is kell tudni sáfárkodni.
Nagyon nagy hangsúlyt fektetek az életemben a folyamatos szinten tartásra, felkészülésre, azt gondolom, ez a szakma megköveteli ezt a fegyelmezett életet. Felelősek vagyunk a külsőnkért, a hangulatunkért, azért, hogy milyen számot adunk elő, mit akarunk vele közvetíteni. A dalokon keresztül ugyanis egy kicsit megismer bennünket is a közönség és egy idő után, mikor már a taps egy természetes velejárója a fellépéseknek, egy óriási adomány van a kezünkben, mert tudjuk egy kicsit vezetni a közönséget, nevelni, vagy esetleg gyógyítani.

Illényi Katica és a Molnár Dixieland Band remek koncertet adott az Orosháza Fesztivál keretein belül.

Kiejtette az egyik bűvös szót, a nevelést, aztán mondta, hogy szeressen a közönség. Nem érzi azt, hogy a média olyanokat szerettet meg, akik sorsa, példája nem nevel?

Ezekben a körökben, ilyen műsorokban nem is vállalok el szereplést és vannak olyan újságok is, ahol nem nyilatkozom. Nekem nagyon fontos, hogy amikor kiállok a színpadra és adni szeretnék, és muzsikálni, akkor ne azon gondolkozzanak, hogy kivel élek együtt, vagy milyen a magánéletem. Olyan is volt, hogy fölhívtak bizonyos lapok, hogy nem történt-e valami botrányos, amit leközölhetnének. Mondtam, én egy anticeleb vagyok, mert én gyakorlok, nem iszom, nem dohányzom, nem kávézok, nincsenek káros szenvedélyeim. Szenvedélyesen sportolok, mert borzasztóan fontos a fizikai erőnlétünk ahhoz, hogy energiával és idegrendszerrel bírjuk, amit csinálunk. Mondom, kiegyensúlyozott a lelki hátterem, a magánéletem, és időben lefekszem aludni, úgyhogy rólam nincs mit írni, de úgy hiszem, hogy ezek is nagyon hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember normálisan tudja végezni a munkáját. Biztos vagyok benne, hogy ez egy átmeneti időszak, amikor méltatlan embereket sztárolnak, és az embereknek nincsen szükségük erre, csak hát most bizonyos csatornákon ezt kapják.
Van viszont egy fogékony korszaka az embernek. A tinédzsereknek például mit lehet kapaszkodóként a kezükbe adni, hogy ne dőljenek be ezeknek az illúzióknak? Lehet-e egyáltalán?
Azt hiszem, a nevelés otthon kezdődik. Az ember próbálja elérni, hogy a fiatalok ne nézzenek olyan showműsorokat, amikben példaértékűnek tüntetik fel a botrányos, közönséges magánéletet. Emellett sokat kell beszélgetni a gyerekekkel, mert bizony ebben a korban ugyanolyan nyitottak a rosszra, mint a jóra. Nálunk is van a családban fiatal, kamasz gyerek és amikor azt érzem, hogy nyitott arra, hogy beszélgessünk, akkor minden munkámat félredobom és leülök vele és akár órákig beszélgetünk, mert ez rendkívül fontos.