Jazz Moments szavakkal

Hangulatos jazz dallamok öt profi zenésszel, és mellé tanulságos mondatok a zenéről, a műfajról és a barátságról.
Az Orosháza Fesztiválon az orosházi gyökerekkel bíró Károlyfalvi Krisztina énekesnő hódmezővásárhelyi és szegedi zenésztársaival állt színpadra Jazz Moments koncertjével. A fantasztikus hangulatú, több mint egy órás koncert, és a töretlen „vissza, vissza” kiáltások után Krisztivel, valamint a zenekar basszusgitáros énekesével, Kaszás Lászlóval beszélgettünk.
A programfüzetben így állt a megnevezés: Károlyfalvi Krisztina és barátai. Mit takar a „barátok” kifejezés?

Krisztina: – Ők tényleg igazán a barátaim, hiszen van, akivel 15 éves barátság köt össze. Aztán az élet úgy hozta, hogy munkakapcsolatok is lettek ebből. Így ez a kettő összefonódott.
Mennyire fontos egy zenekarnál az, hogy barátok játsszanak együtt?
László: – Mivel tulajdonképpen együttzenélésről van szó, ezért fontos, hiszen minél közelebb állunk egymáshoz lelkileg, annál jobb közös játék bontakozik ki közöttünk. Ahogy Kriszti említette, a barátság mellett munkakapcsolat is van köztünk, és ez nem csak a zenélés, hanem a művészetoktatás terén is megvan, hiszen egy-két generációt sikerült már kinevelnünk. (Bár reméljük, ez még a külsőnkön nem látszik.) Így mindketten abban is örömünket leljük, ha a fiatalok ugyanazt tudják követni, mint amit mi is.
Milyen érzés orosháziként Orosházán színpadra állni?
Krisztina: – Szerintem, aki itt volt a koncerten, az érezte, hogy nagyon jó. Bárhol is énekelek, nekem mindig nagyon-nagyon fontos az, hogy megemlítsem, orosházi gyökereim vannak. Innen indultam, itt van a mai napig a családom és nagyon sok barátom is. Mindig nagyon-nagyon szívesen jövök vissza bármilyen stílusban is énekelek. Áprilisban a komolyzene terén volt lehetőségem fellépni a művelődési központban, és a nyári fesztivált is mindig nagyon szerettem, hiszen ez egy másfajta hangulat. Volt olyan, hogy a sportcsarnokban a Himnuszt énekeltem, szóval nálam nagyon sok dolog összefonódik. Ez egy megható és felelősségteljes feladat, és remélem, hogy most is sikerült ennek megfelelni.
Mennyire improvizatív stílusról van szó? Hogyan alakult ez a mai koncerten?
László: – Maximálisan az. Ez a többféle stílus, amit itt felvonultattunk, ez majdnem mind improvizatív elemekkel van bélelve. Itt maximálisan szabadságot kap minden hangszer.

És minden zenész szót is kapott.
László: – Igen. Mi nagyon sokféle formában és nagyon sokféle műsort csinálunk együtt és tényleg jó barátok is vagyunk mellette. Szeretünk együtt zenélni. A sors pedig úgy hozta, hogy mindannyian énekelünk, és mindenkinek saját műsora is van természetesen.
Ha egy zenei ranglétrát képzelünk el, akkor a stílusok között hová helyeznéd a jazzt?
Krisztina: – Mindenképpen fontos szerepe van a zenében, részben mert nagyon sok összefüggése van a komolyzenével. Például a legjobb jazz-zongoristáknál meg lehet figyelni, hogy komolyzenei tanulmányokat folytattak, barokk szerzőket tanulmányoztak. Ez egy nagyon igényes, fontos műfaj. Nekem a másik nagy szerelmem az opera, így képes vagyok egy órán belül operát és jazz-t is hallgatni. A közös bennük, hogy mind a kettő értő füleket és zenei alapképzettséget igényel. Mi próbálunk az ilyen koncertjeinkkel úgymond missziót elkövetni, hogy ezeket a sztenderdeket, a jazz egy fogyaszthatóbb verzióját tálaljuk a közönségnek, mert sokan, akik meghallják a jazz szót, megriadnak ettől. Ez itt természetesen nem így van. Nekünk sok helyen sikerült már ezt a műfajt közelebb hozni az emberekhez.
Slágereket játszotok vagy tényleg a számotokra legkedvesebb dalokat?
László: – Is, is. Slágereket is játszunk, és ezeket próbáljuk stilisztikailag ide-oda helyezni, egy kicsit játszadozni a stílusokkal. Van köztük nagyon sok híres, sokszor feldolgozott sláger, és természetesen a saját szánk íze szerint próbáljuk ezeket eljátszani.
Te hogyan látod, mit lehet jazz-zenészként elérni?
Krisztina: – Nem vagyok jazz-zenész. Énekes vagyok, és többféle stílust próbálok közvetíteni az emberek felé. Nekem hivatalosan komolyzenei diplomám van, a jazz pedig egyszerűen csak jött, és amiket tanultam, vagy amiket hallgatok, azokat ötvözöm magamban. Hogy mit lehet elérni? Ez most egy banális válasz, de szerintem azt, hogy például ma este az emberek itt maradnak az esőben, mosolyognak és tapsolnak, úgy mennek haza, hogy jól érezték magukat. A zenei mivoltunk mindig arról szól, hogy adjunk az embereknek. Ennyi.
Aki komolyan foglalkozik a zenével, az egyszer a jazzhez, a jazzig is eljut? Ez egyfajta csúcs?
László: – Igen, mondhatni a lépcső felső fokain van maga a jazz műfaj, ugyanúgy, ahogy a klasszikus zene is. Nyilvánvaló, hogy akiket mi könnyűzenészeknek nevezünk, azok a gitárosok, azok a fiatalok, akik beleszeretnek a gitárba, a blues-zal kezdik, ami szintén egy jó kis gyökere, jó kis alapja a jazz zenének. Az átlagos fiatal gitáros lépcsőfokokon halad végig, amin a blues után a rock zene jön, és majd valahol a legvégén, amikor elég tapasztalatot gyűjtött, akkor mindenki elér oda, hogy a jazz-zel kezd kacérkodni. Természetesen ez egy komoly és igényes műfaj, ami elég nagy tudást igényel. Tehát mindenképpen tanulni kell hozzá.