Beleolvastam a dzsungel könyvébe

Érdekes és mozgalmas előadás némi hiányérzettel. Így jellemezhető a Pannon Várszínház A dzsungel könyve című musical adaptációja.
Az várható volt, hogy az Orosháza Fesztivál július 6-i, keddi előadására minden jegyet eladnak majd és így is történt szerencsére. A veszprémi társulat nem először játszik városunkban, tavaly volt szerencsém látni tőlük A muzsika hangját. A dzsungel könyvéről nem klasszikus, minden részletre kiterjedő kritikát írok, hanem az előadás rám, mint egyszerű nézőre tett benyomásait fogalmazom meg.
Délután a beállópróbát nézve rögtön kiderült, hogy a színészek most egy fiatalosabb és dinamikusabb produkcióval érkeztek Orosházára. Magát a darabot felesleges bemutatni, hisz a Dés-Geszti szerzőpáros musicalje igencsak ismert. De ha nem tudnád miről van szó, akkor klikk ide.

Bevállalós ötletek, bevállalós rendezés

Elsőként a díszlet volt ismerős, majd hamar beugrott, hogy a már fent említett muzsika hangja díszletét szabták át dzsungelesre. Okos és költséghatékony ötlet, ráadásul az egész előadás alatt jól használták a forgatható elemeket, mondhatni átjöttek az ezzel közvetített üzenetek. Formabontónak mondható a fürdőkád alkalmazása is, mely több funkciós volt. Lehetett totemként bálványozni, a kis Mauglit alatta elrejteni, a harcok során elesett állatokat és embereket abban elszállítani keselyű lakomára és eredeti funkciójának megfelelően benne fürdeni. Okos, merész és modern.
A jelmezek is kiválóan alkalmazkodtak az előadás lüktetéséhez, ötletes és némileg formabontó látványt nyújtottak. Utóbbi főleg Akela (Varga András) Guns N’ Roses pólójánál ütközött ki, mely megosztotta a nézőket. Nekem tetszett, inkább poénra vettem a dolgot mint véresen komolyra. És ha már a vérnél járok: a keselyűk öltözete és kimondottan Csil szerepe is (Egyed Brigitta) zseniális volt. Számomra tökéletes tükrözte a mindig éhes és prédára váró „takarító madarak” viselkedését.

 

Írtam némi hiányérzetet a bevezetőben. Ez nem volt más, mint az előadás lelke, az ének. Bizony 2-3 címszereplőnél (Balu – Kiss T. István; Ká – Kovács Ágnes Magdolna;  Túna – Mag Dorina) nem volt tiszta az ének, sokszor csúszkáltak a hangok. Pedig egy zenés darabnál azért elvárható lenne a pontos és tiszta éneklés. Annyira nem volt vészes a dolog, de bizonyos esetekben zavarólag hatott az ismert dallam hamiskás prezentációban. A Maugli címszerepét alakító Sánta László produkciója – aki Békéscsabáról indult – viszont tetszett, szépen énekelt és jól is formázta meg a főhős alakját.

A látvány csillagos ötös

A koreográfia és a táncok viszont mindent vittek. A Pannon Várszínház társulatának nagy többsége pályája elején járó fiatal színész és táncos, így rájuk bizton lehet építeni a modern táncokkal. Nem volt a színpadnak olyan szeglete, melyen ne csúsztak, másztak, ugráltak vagy táncoltak volna. Egyszerűen lenyűgöző volt az a tűz és dinamizmus, mellyel végigvitték az előadást. Magával ragadott mindenkit a nézőtéren, és néha tényleg úgy éreztem, mintha én is a dzsungelben rohangálnék.
Összességében pozitív élményekkel távoztam és a vastaps is azt bizonyította, hogy telitalálat volt a szervezők részéről lehozni a veszprémieket idén is. Aki másként látta, írja le kommentben, hiszen az a szép a kultúrában, hogy két ember nem látja ugyanazt ugyanúgy.