Ki ne hallotta volna, amint egy szülő rámordul a csemetéjére: nem szeretlek, rossz vagy!? És ki gondol bele, milyen károkat okoz ezzel gyermeke fejlődésében? László Ágnes gyermekpszichológus, családterapeuta válaszol.
Hogyan kezelhetik a szülők az indulatokat?
– Az indulatkezelésnek több lépése van. Amit nagyon sok szülőnek meg kellene tanulni, hogy felismerje: az ő gyermeke melyik lépcsőfokon áll és aztán segíteni tudja. Az első lépésnél, amikor a hároméves földhöz vágja magát, mert nem kapta meg a nyalókát, a gyerek csak azt érzi, hogy neki nem jó. Ha a szülő azt mondja: tudom, hogy most dühös vagy, azzal megnevezte az érzést. Az okát is megfogalmazhatja: azért, mert nem kaptad meg a nyalókát. Megértem, de én így döntöttem, mert nem egészséges. Aztán később már elmagyarázza: ha csapkodsz, nem változik a helyzet. Ezzel megtanítja felismerni és kimondani az érzést, a következő lépésben pedig megfogalmazni a kérését, azaz jól képviselni az érdekeit.
Mi a véleménye a rossz gyerek fogalmáról, a „rossz vagy, nem szeretlek” szülői hozzáállásról?
– Nagyon káros! A gyerekről le kell választani a viselkedést. Tudatosítani kell benne, hogy őt feltétel nélkül szeretjük, de amit tett, az elfogadhatatlan. Nem nevezhetjük rossznak, mert ezzel negatív énképet alakítunk ki benne. Ha pedig rendszeresen ezt erősítjük, megszokja, hogy csak akkor figyelnek rá, ha így viselkedik. Az ebből való kilépéshez fontos, hogy a visszajelzés előjelén változtassunk, a negatív spirált pozitívra fordítsuk, dicsérettel elindítsunk egy ellenkező irányú folyamatot. Mégpedig minél hamarabb, hiszen minél tovább él ebben, annál nehezebben tanul meg más stratégiákat.
Mi az, amire a legkevésbé tanítjuk meg, mire felnőtt korba lép?
– A legnagyobb hiányosságnak azt látom, hogy a véleménynyilvánításra jószerével nincs lehetőségük, márpedig az életben ez elengedhetetlen. Szemébe nézni a másik embernek, elmondani neki a véleményünket, megvédeni az álláspontunkat – erre az iskolában nagyon kevés lehetőséget kapnak. Aztán bocsánatot kérni, együttműködni, felállni a kudarcból – mind olyan képesség, amit sokkal jobban fejleszteni kellene.
A család, vagy az iskola dolga ezt megtanítani?
– A gyermekek gyakran állnak két tűz között. Ide-oda dobálják a felelősséget, főleg, amikor már nagy a baj. A szülő azt mondja, én nem bírok vele, oldja meg az iskola, az intézmény szerint pedig ez a család gondja, mulasztása. Nem egy malomban őrölnek, pedig ugyanaz a céljuk: a gyermek jóléte. Persze, ne feledjük, hogy a gyermekéért elsősorban a szülő felelős. Az ideális az lenne, ha mindkét színtéren következetesebben nevelnék a gyermeket, nem az engedelmességre, hanem a logikus gondolkodásra, a helyes indulatkezelésre és a személyes felelősségvállalásra helyezve a hangsúlyt.
- hirdetés -
