- hirdetés -

Szerdán indult útnak Lengyelországba a József Attila iskola csoportja. Az alábbi beszámolót kaptuk az intézményből.
„Orosháza apraja-nagyja jóízűen aludt még, amikor szerda hajnalban útnak indult csoportunk Lengyelországba. Az iskolánkban második éve futó Együtt a Földünkért projekt zárása volt Katowicében, oda igyekeztünk tantestületünkből nyolcan.
A projekt célja, hogy a gyerekek megismerjék a saját és a résztvevő osztályok növény-és állatvilágát, valamint kultúráját, valamint az, hogy ezekről a feldolgozott témákról szerzett ismereteket a tanulók és a tanárok megosszák a partnerekkel. Négy témakörhöz (természet, víz, szelektív hulladékgyűjtés, egészséges életmód) kapcsolódóan dolgoztak a tanárok és a tanulók. Volt faültetés, a Gyopáros tópart rendezése, az iskola környezetének tisztítása, a szelektív hulladékgyűjtés, valamint egy matematikai társasjáték készítése használt hulladékból.
A pedagógusok új módszertani ismeretekkel gazdagodtak, kreativitásuk bővült. Megismerték egymás oktatási rendszerét, és emellett a közösen gondolkodás is előtérbe került. A tanulók számára pedig azért volt előnyös ez a program, mert így kreativitásuk, kézügyességük fejlődött és új ismeretekre tettek szert.
Lengyelországba 9 órás utazást követően értünk, kedves vendéglátóink jellegzetes sziléziai vacsorával vártak. Másnap belevetettük magunkat a vonzó és érdekes szakmai és szabadidős programokba. A lengyel vendéglátó iskola tanulói színes, kedves műsorral fogadtak bennünket, ottani kollégáink pedig apró részletességgel mutatták be iskolájukat és meséltek munkájukról.
A szakmai délelőttön hasznos tapasztalatcsere történt a projektben résztvevő magyar, spanyol, francia és lengyel iskolák szakemberei között, de gazdát cseréltek a gyerekek ajándékai is. Élményekkel telve szálltunk buszra vasárnap délután és elhatároztuk: ide még visszatérünk!”

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.