Sors

Egy csaknem üres lakásban egy anya, gyermekei és a remény, hogy van segítség.
Adományként felajánlott bútorok nyomában járunk a közelmúltban, a kis teherautó raktere lassan-lassan megtelik: szekrény, komód, heverők, néhány edény. Aztán pár nap múlva egy tömbházi lakásban összeállnak egy család otthonaként a darabok, mert talán a megállapodást akarják szolgálni sok hányattatás után a gyerekeknek és édesanyjuknak.
Bár szőnyegek, függönyök még nincsenek a frissen festett lakásban, a hűtő is a „jövő héten” érkezik, a mosógéppel és a centrifugával együtt, mégis már elég ahhoz, hogy haza jöhessenek a lányok, felmondhatják a kollégiumot, a nagyfiú külön szobát kaphat. A székek sok helyről mesélhetnének, ahol szolgáltak, a menü is attól függ, mit sikerült beszerezni a nagy, közös Éléskamrából. Kevéske a közös kasszába befolyó biztos bevétel, hosszú távra nem is tervezhetnek, a segítségben és a gondviselésben bíznak.

Nem lehet feladni

– Nem lehet feladni, muszáj bírni – mondja K. A., az anya, akinek sorsa szinte filmvászonra kívánkozik, már csak a szép befejezés, a boldogan éltek mondat várat magára, még akkor is, ha most felé nyúlt sok segítő kéz. Betegségei miatt nem sok lehetősége van dolgozni, pedig a legkisebb gyerek két éves kora után megszűnik a gyes.
K. A. tavaly az orosházi anyaotthon lakója volt, válófélben harmadik férjétől. Aztán mégis újabb kísérletet tett, hogy rendezze életét a párjával, elhagyta a várost. Ám egy-két hónap után az alkohol újra megkeserítette életüket, az anya kórházi tartózkodása alatt a férj elhanyagolta a rábízott kisfiát, decemberben bántalmazta a családot, emiatt menekültek el tőle.
Azóta újra Orosházán, most egy barátnál, albérletben éltek, de a körülményeik nem voltak elfogadhatóak a gyerekek számára.
– A férjem mindent eladott, a szekrényeket akkor kezdte eltüzelni, amikor ott voltunk. Egy szál ruhában menekültünk, a mai napig hiányoznak az irataink, semmit nem küld utánunk, nem érdeklődik a gyerek iránt, tartásdíjat nem fizet, a bíróságon sem jelenik meg.
– Hogy kerültek Joshi Bharat műsorába?
– A műsor ideje alatt egy SMS csík fut a kép alján, azon jelentkeztem. Nem volt más segítség, ott azt ígértek. Egyébként ígérni azt tudnak! Egy nagy átverés az egész. Kihasználtak, egymás ellen kijátszottak minket.
– Mit ígértek?
– Rajtam keresztül elérték a férjem, neki azt mondták, hogy békülni akarok, adtak neki gyűrűt, hogy kérje meg a kezem újra. Nekem azt mondták, segítenek végleg eljönni tőle, és megszerezni a holminkat, akár rendőrséggel, ösztöndíjat is ígértek a lányoknak. Nagyon kedvesek voltak, rengeteget beszéltek, kecsegtettek mindennel, de amikor vissza akartam lépni, szinte megfenyegettek, hogy tartsam be, amit mondtam.
– Mivel tartották ott?
– Aláíratták a szerződést, átolvasni nem volt idő (akár a halálos ítéletem is lehetett volna), és arra hivatkozva aztán már nem lehetett kiszállni. Emellett a sok ígéret miatt az ember abban bízik, hogy ennyi embert csak nem vernek át! De, átvernek. Azt kellett mondani, amit ők diktálnak, végig kellett csinálni. Arra figyeltek, hogy ott már ne találkozzunk, így mindenki azt teszi, amit kérnek.
– Ön szerint a verekedésekre is így veszik rá a kiszolgáltatott embereket?
– A forgatókönyv szerint nekem el kellett volna venni a gyűrűt, amikor a férjem előttem térdelt, és hozzá kellett volna vágni. Ezt nem tettem meg, úgy gondoltam, ennyire nem alacsonyodunk le, hogy tán még verekedjünk is. Valószínű, hogy a pofozkodások is meg vannak beszélve. A műsor után amúgy eltűnnek az addig kedves segítők, és mehetünk haza.
– Sokakat érdekel, hogy mit kapnak a szereplők.
– Értünk jöttek, és haza is hoztak Budapestről, ezen kívül a férjem is, én is ötezer forintot kaptunk. Ennyit. Ha így tudom, nem megyek oda.
– Most milyen tervei vannak?
– Nagy terveim nincsenek. Jó lenne valamilyen munkát találni, a nagyfiam is bármit elvállalna, az ő jövedelme nagyon hiányzik, mióta munkanélküli lett. Csak bízni tudok abban, hogy fenn tudom tartani a lakást. Havi 200 pelenka kell a kicsinek, nekem ruháim nincsenek.
– Mi ad erőt abban, hogy ne adja fel?
– A gyerekek miatt nem lehet. A kicsinek nem mondhatom, hogy vége, vagy, hogy nincs mit enni. Még a nagyok megértik, hogy naponta csak egyszer eszünk, de a kicsinek kell a táplálék. Értük muszáj.

Hívja szerkesztőségünket, ha segítene (68/411-196)!
Tartós élelmiszer, konyhai eszközök, pelenka, 102-es méret körüli gyerekruha, 39-es női cipő, 36-os és 40-es női ruhák, 42-es férficipő, magas fiúnak öltözet jönne jól.