- hirdetés -

A szegény halász nem kívánt semmit, mégis nagy kincset kapott az aranyhaltól.
A Micimackó bérlet újabb előadással várta az apróságokat a művelődési házban. Március 10-én 10, majd 14 órakor vette kezdetét a móka és kacagás a Trambulin Színház jóvoltából, akik Az aranyhal meséje című darabot mutatták be a gyerekeknek.
Takácsné Manczúr Gabriella, a művelődési központ kulturális szervezője mesélt a bérletről:
– 2003 óta várjuk a Micimackó bérlet előadásaira az óvodásokat és az általános iskolák alsós osztályainak tanulóit. Az idei a második év, hogy őszi és tavaszi évadot is szervezünk. Az aranyhal meséje a tavaszi évad első előadása. A Budapesti Trambulin színház mutatja be a darabot, ami nagyon jó kritikákat kapott már színházaktól és pedagógusoktól egyaránt – mesélte Takácsné.

Fülbecsengő dalok és egy szívhez szóló üzenet

A színházterem zsúfolásig megtelt. Mintegy 400 gyerek várta nagy izgalommal, türelmetlenül a mesét, és közben azt skandálták: „Kezdődjön!”. Nagy meglepetésükre azonban nem a színpadon jelent meg a történet főszereplője, hanem köztük, a székek közt sétálva fogott bele az aranyhal a rímbe szedett monológjába.
A sztorit már ismerhetjük. A szegény halász kifogja az aranyhalat – aki itt egyben a halkirály-, majd a kopoltyús kéri őt, hogy dobja vissza a vízbe, cserébe teljesíti a kívánságait. Eddig nem ért senkit meglepetés. Azonban, ha ezek után megkérdeznék, hogy mit szokott kérni a halász, akkor már nagyobb bajban lennénk. Ebben a darabban erre a kérdésre különleges válasz érkezett, ugyanis a jószívű ember nem kért cserében semmit. Hiába volt szegény, nem vágyott az életében semmiféle változásra.
httpv://www.youtube.com/watch?v=0QtcrlwKXcs&feature=player_embedded
Nem úgy, mint a felesége, aki egyre többet és többet követelt volna az aranyhaltól. A majd egy órás előadás alatt bonyolódtak a szálak, kedves dalok csendültek fel újra és újra, amiket a gyerekek is megtanultak és együtt énekeltek a szereplőkkel. Zárszóul pedig természetesen jött a tanulság, amit kicsi és nagy, gyerek és felnőtt egyaránt megszívlelhetett: hogy minden vagyonnál, rangnál és tisztnél többet ér a megértés és a szeretet.

A tavaszi évad folytatódik

– A következő előadásunk azért lesz különleges, mert a Piroska és a farkas című darab nem csak mesejáték, hanem táncbalett is lesz egyben. A VSG Kamarabalett már a Művészetek Palotájában is bemutatta a jól ismert történetet. Az ezt követő előadást pedig a saját színjátszó csoportunk, a Piruett mutatja majd be. Ők Lázár Ervin egyik meséjét dolgozzák fel – tudtuk meg Takácsné Manczúr Gabriellától.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.