- hirdetés -

Közel háromszáz földút van még Orosházán, közéjük tartozik a Hun utca is. A lakók panaszkodnak, az önkormányzat utcai társulást javasol. Persze ehhez is pénzre van szükség.
A Hun utcában nincs szilárd útburkolat, így a hóolvadás, kiadós esőzés után komoly gondot okoz az ott lakóknak a közlekedés. A probléma a Cigány Kisebbségi Önkormányzat egy korábbi ülésén is felmerült. Az utcában olyan mértékben megáll a víz, hogy teljesen járhatatlanná válik az út. A gyerekek iskolába menet óhatatlanul sarasak lesznek, ezt pedig többször szóvá tették az iskolába – panaszkodnak az ott lakók.

A cicáknak is gondot okoz a sár (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A cicáknak is gondot okoz a sár
(klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
– Az egész utca meg van süllyedve, járhatatlan. Az utcában idős, mozgáskorlátozott emberek is élnek, akikhez a mentő igen sűrűn kijár. Tőlünk kérnek segítséget, ha elakad az autójuk, mert annyira sáros az út. A települési önkormányzattól szeretnénk segítséget kérni, hogy megszűnjön ez a régóta tartó áldatlan állapot – tájékoztatta az OrosCafé-t Bordács József, Hun utcai lakos.
Az itt lakók már arra is hajlandóak lennének, hogy valamennyi pénzzel hozzájáruljanak a szilárd útburkolat megvalósításához.
Bagi László, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályvezetője a témával kapcsolatban elmondta, 2005 nyarán a szennyvízberuházás második ütemének keretében a Hun utcát útalappal látták el.
– Az építés előtti napon kihordott több köbméternyi ágyazó homokot másnapra eltulajdonították. Mindazon túl, hogy az útalapot az önkormányzat saját költségén építette, 40×40-es járdalapokból járdát is épített, melyeket a későbbiekben ismeretlen tettesek szintén felszedtek és eltulajdonítottak – hangsúlyozta Bagi László.

Nem is olyan egyszerű

Csaknem 300 földút van Orosházán
Csaknem 300 földút van Orosházán
Orosházán útalapépítés csak társulási formában lehetséges. Erre vonatkozólag létezik egy önkormányzati rendelet, melynek értelmében az utcában társulásnak kell szerveződnie. Kétharmados szervezettségi forma esetén van arra mód, hogy az utcában élők pályázatot nyújtsanak be útalapépítésre az önkormányzathoz.
Mindezek mellett ha a kiszámított, egy ingatlanra eső hozzájárulási költségdíjat is befizetik, akkor a fennmaradó egyharmad részt biztosítja az önkormányzat. Ilyen módon épül meg a közeljövőben például a Hegedűs István utcai útalap is.
Amennyiben a lakók a kétharmadosnál nagyobb részt vállalnak (60-65 százalék), abban az esetben még nagyobb esélye lehet annak, hogy nyernek a beadott pályázaton, hiszen ekkor az önkormányzatnak kevesebb hozzájárulást kell biztosítania. Fontos tudni azonban, hogy egy útépítési társulás vonatkozásában az egy főre eső díj 80-150 ezer forint között mozoghat, természetesen a sűrűbben lakott utcák vonatkozásában, ahol nagyobb a szervezettség, kisebb az egy főre eső díj.

Földúton járva

– A Hun utcából ilyen irányú kezdeményezés még nem érkezett a hivatalhoz. Ha a lakók megszervezik a társulást, mi fogadókészek vagyunk. Az itt található lakások önkormányzati tulajdonú telken épültek. Véleményem szerint, ismerve az ottani körülményeket, a lakók is tehetnének annak érdekében, hogy az utcában fennálló állapotot mérsékeljék.
Orosházán 800 belterületi utca található, melyből 280 földút, így tehát még bőven akad útalapra váró utca. Központi pályázati lehetőség nincs földutak felújítására, mert valójában ezek már útépítésnek számítanak.  Ez utóbbira is csak korlátozott számú pályázati lehetőség áll rendelkezésre, melyekkel az önkormányzat élni is szokott.  Jelenleg is futó pályázat a Bajcsy és a Luther utcai, melyeknél a már meglévő szilárd utak felújítására lehetett pályázni csapadékvíz-elvezetéssel és parkolók építésével.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.