Faragó Andrást a vidéki színházakban felvértezték a tudással.
A Magyar Operett Napját 2002 óta október 24-én, Kálmán Imre zeneszerző születésének – és Lehár Ferenc halálának – napján tartják. A Budapesti Operettszínházban rendezett gálán városunk szülötte, a Gerendáson nevelkedett Faragó András színművész kapta az Év Operett színésze kitüntető díjat.
A gála időpontjában tűzte műsorra az m1 Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét. Így akik nem lehettek ott a díjátadáson, azok a televízióban Miska főpincér szerepében láthatták aznap este a művészt.
Ugyancsak a fent említett darabot játszotta a színház, amikor két előadás között leültünk beszélgetni. A szűk egy órába még egy rövid, néhány perces énekpróba is belefért, ahol kollégáival, Szendi Szilvivel és Peller Károllyal a szilveszteri műsor tévé felvételre készültek.
– Tegnap is dupla előadásom volt, előtte ének- és táncpróba erre a szilveszteri műsorra. Fárasztó nagyon, de ha bent van az ember a színpadon, ugyanolyan energiával kell játszani – akár délutáni, akár esti előadás – nem lehet pihenni közben – mondja, miközben a büfében keresünk egy csendesebb sarkot.
Minden út az operettbe vezet
Faragó András – vagy ahogy sokan hívják, Topi – számára mindenképpen. Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban harmadikos volt, amikor a békéscsabai Jókai Színházban hétvégi oktatást szerveztek diákoknak. Az egyik osztálytársát kísérte el a felvételire, ahová végül csak őt vették fel.
– Egyéb különösebb indíttatásom nem volt, innen indult az egész dolog – meséli a kezdeteket.
Belső stúdiósként folytatta a színháznál, majd öt évvel később felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.
– Először prózai szakra jelentkeztem, ahol a második rostán estem ki. Fáradtak voltak a tanárok… Délután került rám sor, amikor már hallani lehetett a kávés kanalak csörgését… – mondja nevetve.
A következő évben az operett- musical tanszakra való sikeres felvételit követően az Operettszínházhoz került gyakorlatra.
– A főiskola után nem volt lehetőségem az Operettben maradni. Akkor volt igazgatóváltás, és az új direktor úgy gondolta, hogy nem kellek. Bár Pesten maradhattam volna, de válogathattam a lehetőségek között, volt öt ajánlatom. Végül Egerbe, a Gárdonyi Géza Színházhoz szerződtem. Azért esett éppen Egerre a választás – túl azon, hogy ott fizettek a legtöbbet -, mert akkoriban szerveződött ott a társulat. De nem bánom egyáltalán, hogy így alakult, mert vidéken nagyon sokat tanul az ember. Sok olyan kolléga került oda, akik nagyon jó színház-csináló emberek a mai napig. Ez azért inspirálta az embert. Egy olyan helyen elkezdeni főiskola után a munkát, ahol ilyen erő érződik a társulatban.
Az igazgatóval végül nem alakult ki az a fajta közös gondolkodás, amire szükség lett volna, így vezetett az útja az ország másik végébe, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz. Az ottani színház igazgatója lett később az Operettszínház igazgatója, és így került vissza Budapestre. Mondhatni: a kör bezárult.
Operett vagy musical, színház vagy TV
– Musical meg operett! És próza! Az a jó, hogy ha mindenre van lehetőség. A változatosság itt is gyönyörködtet! Vidéken mindenféle műfajt kipróbálhattam. Mielőtt feljöttem Zalaegerszegről, eljátszottam a Csárdáskirálynőből Bóni szerepét, a 12 dühös embert, a Liliomot, de szerepeltem a Grease-ben is. Egy évadban tehát két prózai és két zenés darabban. A Körúti színházzal jelenleg is játszom prózai darabokat. Ha adódna lehetőség, nagyon szívesen játszanék még prózát. Bár a film és a tévé is az, úgyhogy az is megvan. Egyszerre jelen lenni a színházi világban is és a tévében is, szerencsés dolog. Bár a népszerűséget általában a tévé hozza. Sajnos. De nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amikor vége van egy előadásnak, itt az Operettszínház művészbejárónál sorban állnak az emberek. Aki színházba jár, az természetesen innen is ismer. Itthon a tévé és a film népszerűsít jobban, de ez külföldön nem így van. Amikor külföldön, egy előadást követően sétáltunk az utcán, ott felismertek. Elénekeltem este Bónit, és másnap a sétálóutcában megállítottak a németek. A Váci utcában valószínűleg nem állítanánk meg, hogy ma itt Miskát játszom.
2009: az Év Operett Színésze
– Ez a díj egy nagyon rangos szakmai kitüntetés, a színpadi munkánk fontosságát bizonyítja! Nagyon sok fantasztikus kollégám van, nem lehet azt mondani, hogy az ember kiragyogna vagy kimagaslana a többiek közül, de ebben az évben úgy gondolták, hogy a munkáim alapján ezt a díjat most én kapjam. Ezt elmondani, nagyon nagy szó! Nem számítottam rá, csak amikor próbálták körbe írni, hogy miért kell szép ruhába jönnöm este, és akkor gyanús lett egy kicsit – mondja nevetve, majd elköszön és siet vissza a próbára.
