- hirdetés -

Az ízek mellett a zsűri értékelte az esztétikumot és a művészi hajlamot is.

Karácsonyi süteménysütő verseny zajlott a Jótékonysági Nőegylet Egyesület szervezésében december 12-én a művelődési ház koncerttermében. Összesen tizenkilenc hölgy és úr érezte magát eléggé képzettnek és bátornak ahhoz, hogy megmérettessen a jeles esemény keretein belül, és végre a család szép szavain túl másoktól is dicsérő mondatokat kapjon. A 19 résztvevő legtöbbje nem csak egy kategóriában, hanem két-háromban is nevezett, hiszen a zsűri külön értékelte a legjobb bejgli, a legjobb mézessüti és a legdekoratívabb édesség készítőit is. A regisztrálásra délelőtt került sor. A házi tündéreknek otthon kellett elkészíteniük a finomságokat, amiket már kész állapotban mutattak be a nagyközönségnek.

A zsűri, – elnökük Pityuk János – ebéd után értékelte a süteményeket három tényező, az íz, a küllem és a szeletelhetőség alapján.

Van, aki sütötte, van, aki majszolta (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Van, aki sütötte, van, aki majszolta (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

Délután két órakor kezdődött az oklevelek átadása. Minden jelentkező kapott egy emléklapot, és a három kategóriában az első, második, és harmadik helyen végzettek ajándékcsomagot, illetve utalványt kaptak munkájuk elismeréseként, melyeket Dancsó József alpolgármester nyújtott át a legjobbaknak.

A résztvevők között volt, aki egy, az újságból kiválasztott vagy a nagymamától öröklött recept alapján nevezett, más az óvónénitől kapott ötlet alapján készítette el remekművét.

A megjelentek is zsűrizhettek, – maguk közt – hiszen ők is megkóstolhatták a 19 nevező büszkeségeit. Emellett karácsonyidísz-kiállítást és az Orosházi Foltvarró Egyesület bemutatóját csodálhatták meg az érdeklődők.

Árvai Lászlóné mézes sütemény receptje, mellyel elnyerte a Karácsonyi süteménysütő verseny első díját:

Hozzávalók:
* 25 dkg méz
* 5 dkg vaj
* 3 egész tojás
* 10 dkg porcukor
* Fél csomag mézes-süteménypor
* 2 dkg szalalkáli + 1 evőkanál kakaó
* 75 dkg liszt

A hozzávalókat összekeverjük, majd egy éjszakára a hűtőben pihentetjük a tésztát. Másnap három milliméter vastagra nyújtjuk azt és kiszaggatjuk.

A mázhoz 1 tojásfehérjét 35 dkg átszitált porcukorral jól kikeverünk, majd a kisütött kalácsok tetejét belemártjuk a masszába.
Jó étvágyat hozzá!

Győztesek:
Bejgli kategória: Tóth Istvánné
Mézes sütemény kategória: Árvay Lászlóné
Művészi kategória: Jankovné Héjjas Katalin

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.