Ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk egy stíluskommunikátortól.
A Stílus és kommunikáció című előadássorozatot a GyIÖK szervezi. Eddig két alkalommal gyűltek össze a középiskolások, hogy részt vegyenek egy kis illemtan, viselkedéstan, önmegismerés órán, ahol a harmonikus én kialakításra összpontosítanak a diákok.
Pántyéné Horváth Klára tanár és stíluskommunikátor tartja az interaktív órákat kéthetente a Táncsics gimnáziumban. Az óra kezdetén megbeszélték a fiatalok, hogy az itt elsajátított tudást hogyan tudták használni a mindennapjaikban. Ennél az előadásnál nem csak arra kell gondolnunk, hogy megtanuljuk, hogyan együnk szépen, hogyan köszönjünk stb. Van egy illendőségre vonatkozó része is, de ez nem minden.
Szó esik a tisztálkodásról, ápoltságról, öltözködésről, hajviseletről, arról, hogy kinek mi áll jól, melyik fazonú farmert, milyen melltartót hordjunk és milyen színekbe öltözzünk. A november 12-én megrendezett órán például a sminkelés kapott nagy hangsúlyt, ahol két szerencsés lányt meg is szépített egy kozmetikus, Nagyné Pántye Nóra.
Hasznos tanácsok a felnőtt élethez
Az óra azon túl, hogy általános igazságokra tanítja a középiskolásokat, azért is nagyon előnyös, mert mindenki megtudhat magáról néhány dolgot. Például, hogy milyen a bőrtípusa, és ennek függvényében hogyan tisztítsa és ápolja az arcát. Melyik évszakhoz áll közel a haj-, szem- és bőrszínétől függően, és ez alapján milyen színeket válasszon az öltözködés során. Egy kicsit pszichológia, egy kicsit „énfejlesztés”: Találd meg önmagad!
Természetesen ma már nem minden áll úgy, hogy az a nagy illemkönyvben meg van írva. Hallhatták a fiúk, hogy elöl hátul rövid frizurát kellene hordaniuk, de mivel most az a menő, ha a hosszú frufrud a szemedbe ér, ezért a tinik ezen nem fognak változtatni.
Néhány információ a mindennapokhoz
Például az illendő dohányzásról. És végre olyan beszél róla, aki dohányzik is. Az előadó pedig azt mondja, valahogy meg kell oldani a helyzetet. Rengeteg volt a hasznos információ. Röviden, tőmondatokba összefoglalva:
– Étteremben a második fogás után, leghamarabb a desszert alatt gyújts rá!
– Ha valaki felhívott telefonon, megállás nélkül mondja, te meg szóhoz sem jutsz, akkor maradj annyira csöndben, hogy azt higgye, már ott sem vagy. Akkor majd észreveszi magát.
– Ne vegyél fehérneműt annak, aki nem a közvetlen családi vagy baráti körödbe tartozik.
A befejező órán, november 26-án a kulturális különbségekről lesz szó, ahol többek közt azt is megtudhatjuk, hogy miért ne haragudjunk a japánra, ha nem nyitja ki egyből a tőlünk kapott ajándékot, vagy hogy miért ne felfelé mutatott hüvelykujjal stoppoljunk Görögországban.
Akit érdekel a válasz, az jelentkezzen a GyIÖK-nél és jöjjön el a Táncsics gimnázium 220-as termébe november 26-án, csütörtökön.