Mármint a paintball bajnokságon a fiatalok, a katonai gyaktéren. Mindezt persze videóra vettük és le is fotóztuk.
Az orosházi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat gondolt egyet, és az őszi szünetre egy kis testmozgást szervezett. No nem a hagyományos tesire kell gondolni. A diákságot kicsalogatták a volt katonai gyakorlótérre, ahol aztán október 28-án délelőtt kezdetét vette a paintball bajnokság.
A csapatokat besorozták majd összesorsolták. Mindenki megkapta a maga bázisát, és hozzá a parancsot: védd meg a bázist, de úgy, hogy minél több „ellenséges katonát likvidálj”.
A hadiszerencse vegyesen alakult. Láttunk egészen kiélezett küzdelmet, ám szemtanúi voltunk egy „valódi mészárszéknek is”, mikoris a támadó csapat veszteség nélkül, rövid idő alatt rohanta le az ellent. Ja, és mindenkit „kinyírtak”.
Ám ez is a játék része, hiszen a paintballban a stratégia kiemelt fontossággal bír. Hamar kiderül, ki tud csapatban gondolkodni és ki az, aki eljátssza a Rambót, de általában 5 méter után „lelövik”.
A védőmaszk kötelező volt – még az újságíróknak is. Bár az igazat megvallva a fene sem akar a szemébe egy szétloccsanó, ételfestékkel töltött patront. Inkább felvettük mi is, még ha ebben fotózni és forgatni elég nagy kihívást jelentett.
Délután fél háromra minenki harcolt mindenkivel, – amihez egy adag lőszert a GyIÖK adott – és következett az eredményhirdetés.
Helyezések:
1. GyIÖK
2. Mebucain Mint
3. Unforgiven
Az első helyezett kapta a vándorkupát, amit majd továbbadnak a következő versenyen. Mely nem tudjuk mikor lesz, de nyilván szólnak róla időben és mi meg is írjuk.
A végén pedig jöjjön a videó, Losonczi Dávid ( @Losonczi ) mesterműve – aki maga is aktív paintball játékos. Amikor éppen nem dolgozik.
httpv://www.youtube.com/watch?v=PRpme4cM5jA