- hirdetés -

Megváltozik az ügyfélfogadás rendje, hiszen 11-én telepítik a rendszert, legkésőbb 16-án már élesben működhet az ügyfélhívó.

Rövidesen lezárul a nagyszabású beruházás az orosházi 1-es postán. Lebontották a postai dolgozók és az ügyfelek között lévő üvegfalat, a posta bolt új helyre költözött, pénzügyi tanácsadó is segít majd, a legfontosabb pedig, hogy kiépül az ügyfélhívó rendszer.

– November 11-én telepítik az új struktúrát, mely megszünteti a sorban állást, és a remények szerint csökken a várakozási idő – mondta el az OrosCafé.hu-nak az Eötvös téri posta vezetője. Csordás Gyula hozzátette, legkésőbb november 16-án megkezdi működését a bankokból, hivatalokból már jól ismert ügyfélhívó rendszer.

Már a belépéskor megtaláljuk majd a terminált, melyen felsorolnak valamennyi szolgáltatást. A kiválasztás után megkapjuk a sorszámot, melyet a kezelő ablakok mellett két fő kijelzőn is figyelhetünk. Ha megjelenik a sorszámunk, a megadott ablaknál tudjuk intézni ügyeinket.

A szakemberek szerint mindenképpen kulturáltabb lesz a kiszolgálás, bizalmasabban kezelhetik az ügyfelek igényeit a postai dolgozók.

[TABLE=15]

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.