Ha a szél ennyire nem fújt volna…
valószínűleg a tűzcsapot rejtő doboz ajtaja sem nyílt volna ki és nem tárul elénk az, ami egyáltalán nem odavaló. Cigisdoboz, sörösüveg, papírhegyek, miegyéb.
A látványból ítélve, régóta többen azt hihették, a tűzcsapot rejtő doboz szemétgyűjtő, hisz van rajta egy nyílás, befér azon sokminden. Emberek jöttek, mentek, egyikük még egy, a dobozból kiálló vasrúdba is beakadt, de úgy tűnt nem zavarja, ment tovább.
Majd újabb emberek jöttek, mentek, a tűzcsapra rá se hederítettek. Kis idő múlva, az előbb említett férfi is visszatért, megállt egy pillanatra. „Van remény!”- kiálthatott volna fel a tűzcsap, ha tehette volna, de reménye is hamar szerte foszlott volna, mert a férfi, az előbb útjába akadt vasrudat tolta beljebb a dobozba, és ment tovább.
Percek teltek el, ismét megjelent valaki, méghozzá egy kukával. „Hát mégsem közömbösek az emberek?”- kérdezhette volna a tűzcsap, de ismét csalódott volna. Ugyanis a kuka nem engedelmeskedett, vitte a szél, azzal harcolt emberünk. Nem azért jött, hogy kiürítse a tűzcsap lakhelyét.
Így tehát úgy maradt, teli szeméttel. Valószínűleg, ha a szél majd lecsendesedik, valaki, aki éppen arra tart, majd becsukja a doboz ajtaját. De csak azért, mert útját állta. Hát mégis ilyen közömbösek az emberek? – szomorodhatna el ezek után a tűzcsap és kicsit bizonytalanul mondaná: én tűzcsap volnék asszem, nem szemetes…
