Húsos káposzta, bab- és felesborsó gulyás várta a rászorulókat.
Kilencedik alkalommal osztott ételt Illyés Gábor és csapata szeptember első vasárnapján a Harmat sörözőben. A kezdeményezés fő támogatója ezúttal a Koncseg Trans Kft. volt.
„Azért maradtunk ennél a menünél, mert ezt igénylik az emberek, és mi szeretnénk olyan ételt főzni, amire vágynak”- mondta Illyés Gábor. Aki azt is elárulta, hogy e kezdeményezés mellett igyekszik másokon is segíteni, főként a gyerekeken.
„Vannak gyerekek, anyák, akik rajtuk kívülálló okok miatt nehéz helyzetbe kerültek. Ők a Családok Átmenti Otthonának lakói, nekik szeretnék segíteni, megpróbálok számukra egy kis pénzt gyűjteni.”
A kistérségben is
Illyés Gábor már nemcsak a városban, hanem a kistérségben, legutóbb Nagyszénáson szervezett ételosztást. Mint mondta, megdöbbentő volt számára látni azt, hogy sokan vannak ott is, akik segítségre szorulnak. 700 adag ételt főztek és mind elfogyott.
Az ételosztás természetesen folytatódik, legközelebb szeptember 13-án, 13 órától a Kristály presszó udvarán várják egy tál meleg étellel az orosháziakat.