Mai rohanó világunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni az ünnepek igazi értelméről, pedig az advent a várakozás és az elcsendesedés időszaka.
Nem az a fontos, hogy karácsony közeledtével elrohanjunk a bevásárlóközpontokba, és ajándékok halmazát vásároljuk az ünnepre összegyűlő családtagoknak. Nem is az, hogy karácsony előtti este sírjunk a fáradtságtól, vagy a gáztűzhelyünk mellett, mert a hatodik fogás kicsit odaégett. A szeretet és a békesség időszaka ez! Erről kik tudnának mesélni nekünk, ha nem a nagyszüleink, akik megannyi karácsonyt megéltek már. Olyanokat, amelyek még igazán a szeretetről szóltak.
A napokban felkerestünk egy kedves idős házaspárt Nagyszénáson, hogy régi karácsonyok hangulatát idézzük fel velük. Dancsó József és felesége, Piroska örömmel invitáltak hajlékukba. A házba lépve megcsapott bennünket a szeretet illata. A falon függő képek, a régi családi albumok nézegetése egészen az ’50-es évekig repített bennünket. Piroska néni miután letette elénk a gőzölgő kávéval teli csészét, szívesen mesélt a régi karácsonyokról. Igazi időutazás volt számunkra a beszélgetés.
– Az ötvenes évekig visszaemlékszem a karácsonyra. Nagy volt a szegénység és a nélkülözés nálunk, ezért nagyon vártuk az ünnepeket, hiszen akkor volt leginkább gazdagon terített asztal, s ajándékokat kaptunk. Bizony akkor még nagyon sok mindenről le kellett mondanunk, és örültünk, ha igazi karácsonyfára tellett. Valódi szaloncukor akkoriban még nemigen volt, a szüleink főzték vagy mokkacukrot csomagoltunk papírba. Díszeink a fákon is saját készítésűek voltak, aranyra festett dió és a szüretkor félretett piros alma került az ágakra. Advent kezdetétől böjtöltünk, s kötelezően templomba jártunk, szenteste pedig az éjféli mise végéig nem ehettünk az ünnepi vacsorából.
Ekkor Dancsó József vette át a szót:
– A negyvenes évek tanyasi életében a legszebb ünnep a karácsony volt. Gyerekként még hittük, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, az „angyalka” pedig – aki egy beöltözött családtagunk volt – a karácsonyfát. Szegények voltunk, így ajándékokat mi magunk készítettünk, zoknit, kesztyűt, utóbbit a birkáinkról levágott gyapjúból. Az ünnepi vacsora számunkra disznótoros ételből és töltött káposztából állt, de kedvencem a bejgli, a fonott kalács és a gyümölcslé volt. Az akkori ünnepek még nem az ajándékozásról, hanem a meghitt együttlétről szóltak. A családtagok és a szomszédok ilyenkor összejöttek, beszélgettek, megosztották egymással a gondolataikat.
Advent van. Merítsünk erőt régmúlt idők karácsonyaiból, s töltsünk el egy meghitt estét a családtagjainkkal vagy a számunkra kedves ismerősökkel. Legyünk együtt, hogy idővel kedves emlékként, ne „letudott kötelességként” tekintsünk majd vissza a szeretet ünnepére.
