Vérbeli újító, aki imádja választott hivatását. Családanya, aki mindent megtesz gyermekei boldogulásáért. Született szervező, aki folyton megold és intézkedik. Mindezt nevetve, jó kedvvel és látszólag kifogyhatatlan energiával.
Az e-recept kapcsán beszéltem vele először, akkor még csak telefonon, de azt gondoltam, jó lenne személyesen is megismerni. Rendkívül megnyerő, mosolygós hangja volt. Aztán kitüntették és a szerkesztőség őt választotta a Hét emberének, én pedig örültem, amikor nekem jutott a feladat, hogy interjút készítsek vele.
A valóságban épp olyan, amilyennek telefonbeszélgetésünk alapján elképzeltem. Ültünk a házuk nappalijában és Babi – ahogyan sokan ismerik és szólítják – közvetlenül, kedvesen, sok mondanivalója okán néha csapongva mesélt gyerekkori álomról, pályakezdésről, magángyógyszertárról, kihívásokról.
Hogyan kezdődött?
– Már egész kicsi gyerekkoromban berendeztem a nagyszüleim udvarán egy patikát és gyógyszerész szerettem volna lenni. Semmi más pályát nem találtam ki és nem is tudtam elképzelni magamnak. Kis üvegeket gyűjtöttem, azok ott szépen fel voltak pakolva polcokra, mindig rendben tartottam, abba a sarokba nem lehetett senkinek belépni – idézte fel az első lépéseket a szakma felé.
Emellett végig kitartott annak ellenére, hogy nagyon szerette a matematikát, versenyeket nyert a gimnáziumban és ottani tanára többször is megpróbálta a számok világa felé terelni. Ő azonban a SZOTE Gyógyszerésztudomány Karára jelentkezett, ahol 1978-ban diplomát kapott.
Persze az egyetemi évek számára is mozgalmasan teltek, a kollégiumi szobatársa például vietnámi volt egy francia kémnő édesanyával. Nem szabadott volna összebarátkozniuk, mégis megtörtént. Aztán a barátnő egy hazautazást követően nem tért vissza többé. A tőle kapott ajándékok azóta is a lakást díszítik, fontos helyük van Babi szívében.
Gödöllőtől a Fehér Kígyóig
– Diploma után – bár több lehetőségem is volt – én a közforgalmat választottam. A beteggel való kapcsolatot mindig is nagyon fontosnak tartottam, így egy gödöllői patikában kezdtem dolgozni. 1978-ban mentem férjhez és jöttem Orosházára. Szerencsémre a ’90-es évek elején adódott magánpatika alapítására lehetőség és én rögtön bele is vágtam – beszélt a folytatásról. – Hárman voltunk magángyógyszerészek a megyében, de én kezdtem el építeni tégláról-téglára, mínuszról ilyen értelemben a Fehér Kígyót, én viszont sajátot álmodtam meg, és amibe belekezdek, azt általában végigviszem. Pedig amikor kezdtem Gödöllőn, még ábrándozni se lehetett ilyenről.
Az újítás sosem volt idegen tőle. Miután letelepedett Orosházán több kísérleti munkába belefogott. Olyan előremutató készítmények megalkotásával próbálkozott, mint a szintetikus nyál vagy a jó ízű zselé, amelyet akkoriban még nem fogadott el szakma, mondván, hogy egy gyógyszer nem lehet finom.
– Nem szeretek másolni. Inkább utánam jöjjön valaki, mint hogy én ugyanazt megcsináljam, amit már előttem sokan. A saját magam erejéből szeretem megvalósítani a terveimet, szeretek újítani, szeretek egy problémát megoldani, egy újdonságot kitalálni – mondta elgondolkozva, mikor arról kérdeztem, az élet minden területén munkál-e benne a felfedező szellem.
A gyakorló gyógyszerészeti tevékenységet népszerűsítő kiemelkedő munkásságát a szakma sem hagyta figyelmen kívül, nemrégiben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnökségétől a legmagasabb kitüntetést kapta: Kempler Kurt Emlékéremmel jutalmazták.
– Azért is nagy dolog ez, mert gyakorló gyógyszerészként, a mindennapi munka mellett nekünk kevesebb időnk van kutatni, mint a csak ezzel foglalkozó kollégáknak. Én viszont mindig próbáltam valami pluszt letenni a tudomány terén is, sőt az utánam következő generációkat szintén erre ösztönzöm, egyebek mellett a Rozsnyai Mátyás Emlékverseny szervezésével. Ezen évről-évre számos olyan új témával jönnek elő a fiatalok, amelyek aztán nem maradnak asztalfiókban, hanem végül a betegek javát és gyógyulásukat szolgálják – indokolta az elismerést.
Családban marad
És, ha már fiatalok, akkor természetesen szóba kerül a két Herczegfalvi fiú, Laci és Csanád, akik szintén a gyógyszerészet mellett kötöttek ki. Mostanra mindkettejüknek saját patikája van Csongrádon, illetve Szegeden. Laci és a csongrádi patika már önálló, a szegediben viszont még sok a tennivaló, de édesanyja mindenben támogatja Csanádot. Adódik a kérdés, mennyire terelte őket ebbe az irányba.
– Lacit tereltem egy kicsit, őt vonzotta az irodalom, a színészet is a gimnáziumban, aztán elkezdte a kémia tanári szakot, végül mégis a gyógyszerészet felé vette az irányt és a diploma után elvégezte a ráépített közgazdasági képzést is. Csanád már önállóan döntött így, őt nem befolyásoltam – avatott be mosolyogva és mintha némi megnyugvást is láttam volna rajta, hogy van, aki tovább járja az általa előkészített utat.
Azt az utat, ami hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Sosem volt rögöktől mentes, csak mostanában másfélék a göröngyök. A nyolcvanas években még nem segítette számítógép a munkát, havonta kétszer szállítottak a központokból, minden megrendelést kézzel írtak össze és levélben küldtek el.
– Emlékszem, felhívtam a Csongrád Megyei Gyógyszertári Központot és mondtam, hogy kérek egy faxhangot. Mire megkérdezte a portás, hogy mit szeretnék? Milyen foxot? – emlékszik nevetve.
– Vagy amikor megszülettek az orosházi négyes ikrek. Azt is úgy tudtuk megoldani, hogy beérkezett az országba a tápszer Ausztria felől, vámolták, aztán egy ottani kolléga fölvitte Pestre, egy a kecskeméti gyógyszertári központban dolgozó házaspárból a férj lehozta Pestről, Kecskemétre, ott átrakta az asszony kocsijába, aki elszállította Szegedre, ahonnan kihozta az igazgató szintén autóval – elevenítette fel az emlékezetes esetet.
Manapság már naponta háromszor érkezik a futár, de amennyivel egyszerűbben hozzá lehet jutni a készítményekhez és alapanyagokhoz, annyival többféle is van, ami bonyolítja a patika működését. Dr. Herczegfalviné dr. Abonyi Etelkának azonban ez nem okoz gondot, azt csinálja, amit mindig is szeretett volna. Ha pihenhetne – amire nincs ideje – akkor szívesen utazna és bízik benne, hogy egyszer valóra válik az az álma, hogy mindenki géntérkép alapján kapja a számára legmegfelelőbb gyógyszert.
