Úgy érezte, ő mindent megtett. Egészségesen élt, nem ivott, nem dohányzott, rendszeresen járt szűrővizsgálatra, a mammográfia mellett még ultrahangra is. Mégis, miután megkapta a diagnózist, hibáztatni kezdte magát. „Mit csináltam rosszul?”, „Mért épp nekem kell átélnem ezeket a gyötrelmeket?”. A kérdések sok éven át megválaszolatlanok maradtak, de ma már tudja: ez nem rajta múlt, ő nem hibázott. Ettől függetlenül szembe kellett néznie egy nagyon kegyetlen betegséggel, a melldaganattal, de Kovácsné Kruchió Mária nem lett a rák áldozata sem fizikai, sem lelki értelemben. Képes volt felülkerekedni a betegségen, és 15 év után már nyugodt szívvel tud mesélni az átéltekről. Az ő története következik.
– 2009 áprilisában egy átlagos szűrésen találták meg a csomót. Teljesen összeomlottam, két héten át csak sírtam – mesélte. – Egészen addig kilátástalannak éreztem a helyzetem, amíg meg nem kaptam a műtét időpontját. Hála Istennek gyorsan pörögtek az események, egy hónappal a diagnózis felállítása után már a műtőasztalon feküdtem. Szerencsés vagyok, hisz a háziorvosom is mindenben segített, és a szükséges vizsgálatokra is gyorsan bejutottam. Miután már tudtam, nem sokáig lesz bennem a csomó, összeszedtem magam, és azt mondtam: Nyugi, minden rendben lesz!Mária számára természetes volt, hogy elfogad minden kezelést, amit az orvosok javasolnak. Nem gondolkozott sem azok elutasításában, sem az alternatív megoldásokban. Tudta, nem lesz könnyű a műtét utáni időszak, hisz előbb hat kemoterápia, majd harminc sugárkezelés vár rá, de bízott az onkológusok szakértelmében.
– A kemoterápia nagyon megviselt. Minden kezelés után rettenetesen legyengültem, hánytam és napokon át csak feküdtem – folytatta. – A hajam is erősen hullani kezdett, így inkább leborotváltam a fejem. Nem könnyű dolgok ezek egy nő életében. Viszont tudtam, a családomra mindenben számíthatok, a fiam, a menyem, a nővérem és az anyukám – aki akkor még köztünk volt–, végig ápolt. Bár a fiamék Pest mellett laktak, mindennap be kellett jelentkeznem náluk telefonon. Sokat jelentett, hogy ennyire fontos vagyok a számukra. Sajnos két sorstársam, akiket a klinikán ismertem meg, nem volt olyan szerencsés, mint én. Nem volt könnyű azzal a tudattal élni, hogy nekik nem sikerült, de engem ez nem tántoríthatott el a célomtól, a gyógyulástól.
Mária sokáig nem tudott beszélni a betegségéről. Az ismerősi körében is csak kevesen tudták, min megy keresztül, egyedül a családtagoknak és a nagyon közeli barátoknak mesélte el, mivel kell megküzdenie.
– Nem tudom megmondani, miért, de szégyenérzet volt bennem – mondta. – Arra gondoltam, valahol én is hibás vagyok azért, hogy ez történt velem. Bár egészségesen éltem, sajnos sokat stresszeltem. A betegség után megpróbáltam ezen változtatni. Mindig is szókimondó, egyenes ember voltam, ez így is maradt, viszont azóta empatikusabban fordulok mások felé, és ez az én lelkemnek is jót tesz. És hát megtanultam beszélni a betegségemről, mert ezt tényleg ki kell beszélni, ki kell mondani, másképp nem lehet feldolgozni. Ehhez időre volt szükségem. A sebem viszonylag gyorsan begyógyult, de a lelkemnek több idő kellett.
Marikában nagyon erős volt az élni akarás, tudta, hitte, sok élmény vár még rá az életben. Anyukája és apukája is 90 éves kor felett búcsúzott az élők világától, remélte, előtte is gazdag élet áll még. Nem sokkal az eset után csatlakozott a szentetornyai Magunkért Egymásért Civil Egyesülethez és az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetéhez. Az általuk szervezett eseményeken is gyakran részt vesz, emellett szívesen utazik. A hétköznapok sem szürkék a számára, a klubtalálkozók mellett heti négy alkalommal edzeni is jár.
– Egészségesnek érzem magam, és orvosi értelemben is gyógyult vagyok – folytatta. – Rendszeres járok kontrollra, de azért az önvizsgálatot sem felejtem el. És ezt tudom tanácsolni minden nőtársamnak, hogy szánjon időt a mellei áttapogatására! Ha időben megtalálják a csomót, még van remény a gyógyulásra. Az ötfős baráti társaságunkból négyen vagyunk mellműtöttek, de mi nem szomorkodunk. Lehet, csonkoltan vagy fél mellel, de élünk. Ma már olyan remek protézisek, speciális melltartók és fürdőruhák kaphatók, hogy nem is látszik a különbség. Annak idején felajánlották a mellplasztika lehetőségét, de nem vállaltam. Örültem, hogy túl vagyok a műtéten. Az énképemet különösképp nem befolyásolta az eset, de azt is megértem, ha valaki ezután csak így képes újra teljes életet élni.
Mária hozzátette, a küzdelem során a családja támogatása adta a legnagyobb erőt. Tizenöt éve, már a kemoterápiák után, de még a sugárkezelés előtt a fiáéknál ünnepelte a születésnapját. Az alkalomra a menye egy pillangó formájú tortát sütött. Ez a szimbólum, az újjászületés jelképe erőt adott neki ahhoz, hogy képes legyen új életet kezdeni.
Írásunk az április 10-ei nemzeti rákellenes nap alkalmából született meg.
Fotó: Nagy Kristóf
