Sohasem tudhatjuk, merrefelé sodor az élet, erre tökéletes példa Banyóné Ollé Katalin története. Az orosházi hölgy világ életében – ahogyan ő fogalmazott – műszaki analfabéta volt, olyan, aki az autókat is csupán a színük alapján tudja beazonosítani. Sőt, annyira távol álltak tőle a gépjárművek, hogy bő húsz éve a férje még azt sem engedte, hogy a saját kocsijukat vezesse. Dehát miből lesz a cserebogár!?
– Huszonhárom éve kerültem a szakmába, 15 évet autószervizben, 8 évet pedig autósboltban dolgoztam – mesélte Banyóné Ollé Katalin. – 2001-ben azért jelentkeztem egy szerviz álláshirdetésére, mert nagyon szerettem volna irodai munkát végezni. Ez volt a vágyam, hogy adminisztráljak, gépírjak, ügyeket intézzek. Az interjú során töredelmesen bevallottam, hogy egyáltalán nem értek az autókhoz, mégis engem választottak az ötven jelentkező közül. Mikor aztán megkérdeztem, miért, azt válaszolták, hogy mert míg a többieknek az volt az első kérdése, mennyi lesz a fizetés, én azzal indítottam, hogy mi lesz majd a dolgom.
Katalin tanulni és bizonyítani akart. Otthon folyamatosan az autókról faggatta az egyébként hobbiszerelő férjét, felnyittatta a motorháztetőt és kérte őt, hogy meséljen, magyarázzon neki, amennyit csak tud. A munkahelyén is tudásvágytól szomjazva „zargatta” a kollégákat.
– Meg akartam felelni, így minden szabad percemben ott lógtam a szerelők nyakán – folytatta. – Nemhogy a nulláról, hanem a mínuszok mínuszáról indultam, de az évek alatt aztán szépen felfejlődtem. Ma már én vagyok ebben a szervizben a „mindenes”, nekem mesélik el az ügyfelek a gondjaikat, és a szerelők is nekem mondják el az alkatrészigényeiket, amiket aztán én rendelek meg. Emellett a munkaszervezés is az én feladatom, ahogyan a munkalapok kitöltése, valamint a számlázás is. Szeretem, élvezem, örömmel csinálom nap mind nap. Ha valaki huszonöt éve azt mondja nekem, egyszer majd egy autón nem a fényezést vagy a huzat színét, hanem a kiegyenlítő-rendszert és a motorteret figyelem meg, biztosan őrültnek nézem.
A szervizben dolgozók munkája sokat változott a két évtized alatt. Régebben még az ügyfél mondta meg, gépjárműjén milyen hibajelenséget tapasztal, ma már a hibakódolvasóra hagyatkoznak a szakemberek. Banyóné Ollé Katalin azt mondja, enélkül már képtelenség boldogulni.
A sok változás mellett azonban van olyan feladat is, ami állandó, ilyen például a kerékcsere, amelyet Katalin nemrégiben maga is kipróbált. Megállapította, hogy nem könnyű munka, de azért szerinte nem árt, ha vészhelyzetben tudja az ember, mit kell csinálnia.
– Jó érzés, hogy már nem vagyok olyan kiszolgáltatott – mesélte. – Korábban, ha bármi műszaki cikk elromlott otthon, csak széttártam a kezem, és vártam a csodát…illetve a férjem segítségét. Korábban ő még autót vezetni sem engedett, féltett engem is, a kocsit is, aztán később meg meglepett egy Kispolszkival. Ma már megbeszéljük otthon a munkahelyemen történt izgalmas eseteket, együtt szakmázuk, ami jó érzés. Persze őt nem fogom túlszárnyalni soha, de jó tudni, hogy legalább hozzá tudok szólni a témához. Áldom a sorsot, hogy erre a pályára vitt. A történetemmel azt szeretném üzenni a nőtársaimnak, hogy merjenek nyitni a férfias szakmák felé! Persze, nekem is megvan a nőies oldalam, szabadidőmben babakönyveket, gyerektakarókat varrok, de mellette bátran a kezembe veszem a kalapácsot is. Nem szorulok senki segítségére, magam oldom meg a problémákat, és ez magabiztossá tesz. Büszke vagyok az átalakulásomra – zárta.
Fotók: Nagy Kristóf
