- hirdetés -

Diákok és szülők egyaránt teljeskörű tájékoztatás kapnak Fehér Béláné iskolapszichológusnak köszönhetően, ha a pályaválasztásról van szó. A Táncsics Mihály Gimnázium tanárának Komplex pályaorientációs mesterprogram címmel indult előadásai, konzultációi a főiskolák, egyetemek, szakmák és a munka világában igyekeznek elkalauzolni a felvételi előtt állókat.

Diákok helyett kivételesen szülők ültek az iskolapadba február 5-én a Táncsics Mihály Gimnáziumban, a Szülők Klubja programsorozat következő előadására. Fehér Béláné iskolapszichológus a diákok után az édesanyák és édesapák számára készült egy komplex pályaorientációs prezentációval, mely leginkább a felvételivel kapcsolatos változásokat érintette.

– Mivel 2024-ben nagy változás történt az egyetemek felvételi rendszerében, ezért elsősorban erről lesz szó. Mit jelent ez, hogyan érinti a diákokat, szülőket, mire kell figyelni a továbbiakban, hogy minél sikeresebb legyen a továbbtanulás – ismertette Fehér Béláné.

Nagy érdeklődés övezte az előadást (fotó: HD)

Mesterprogramjának keretében szeretné segíteni a diákokat is a választással kapcsolatban, hiszen a munka világával nincsenek teljesen tisztában, illetve az egyetemek, főiskolák választéka is olyan széles, hogy segítségre van szükség a számukra megfelelő szakok kiválasztásában. Éppen ezért 9. osztálytól kezdve elindul a beszélgetés. Először önismeretről, majd később az egyéni konzultációk keretében szó van arról is, kinek milyen elképzelései vannak a jövőt illetően. Fehér Béláné hozzátette, a végzős év közeledtével pedig a diákok fordulnak ismét hozzá.

– Amikor évtizedekkel ezelőtt elkezdtem az iskolapszichológusi munkát, tapasztaltam, hogy a tanulásba mennyire belefáradnak a diákok és milyen fontos új célokat kijelölni, hogy tudják, mit miért tanulnak, a tudás milyen utakat nyit meg előttük. A pályaorientációs folyamat minél korábbi elindítása segít abban, hogy ne külső motiváció hatására haladjanak végig a tanulók a középiskolai tananyagon, hanem a továbbtanulási célok mentén értelmet kapjon számukra a tanulás egész folyamata. A tanulási motiváció belsővé válása, az egyéni célok megtalálása a legfontosabb eleme a gimnáziumban tanuló diákok pályaorientációjának – hangsúlyozta Fehérné Natália.

Az iskolapszichológus célja a komplex pályaorientációs mesterprogrammal, hogy egy mintát állítson más középiskolák számára. Továbbá, és nem utolsósorban, hogy a gyerekeket minél sikeresebb életpályára állítsa, az önismeret fejlesztése.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.