- hirdetés -

Szerdán indult a 2024-es férfi kézilabda Európa-bajnokság, ahol a magyar válogatott a C jelű csoportban, Izland, Szerbia és Montenegró ellen kezdi meg szereplését, elsőként január 12-én lépnek pályára. A múltkor már megkérdeztünk két orosházi kötődési kézilabdázót, ezúttal pedig Héjja Ádám és Pásztor Máté osztotta meg velünk előrejelzéseit.

Nem lesz egyszerű dolga a válogatottnak – ebben az összes eddig megkérdezett játékos egyetértett. Így látta az esélyeket a CSIKO SE vezetőedzője, Héjja Ádám is, aki elmondta, hogy az izlandi csapat papírforma szerint kimagaslik a csoportból, éremért is küzdhetnek a végén. A montenegrói és a szerb csapat pedig a balkáni mentalitásuknak köszönhetően nehéz ellenfelek lesznek.

– Úgy gondolom, hogy a nehezebb csoport ellenére tovább fog jutni a csapat a középdöntőbe, akár az első helyen is, mivel mint tudjuk egy mérkőzésen bármi lehetséges. A játékosok tudása megvan a szép eredmények eléréséhez, ha fejben is ott tudnak lenni minden mérkőzésen, akkor nem lesz probléma – nyilatkozta Ádám, aki hozzátette, külön öröm az, hogy sok fiatal megkapta a lehetőséget a szövetségi kapitánytól, mivel a jövőre és az olimpiai kvalifikációs tornára nézve ez egy nagyon jó tanulópénz lehet nekik. A csapatnak pedig fontos gyakorlás és felkészülés, hogy ott tudjon lenni Párizsban, az olimpián.

Héjja Ádám a nehezebb csoport ellenére továbbjutást vár

Kitért a posztján játszó válogatott játékosokra is. Mint mondta, Lékai Mátéra, a csapat veteránjára ismét fontos szerep hárul majd, akárcsak az eddigi világversenyeken. Bízik benne, hogy a két fiatal tehetség, Hanusz Egon és Fazekas Gergő eredményesen tudják majd levenni a válláról a terhet és a jövőt tekintve már át is vehetik tőle a karmesteri pálcát.

– Közhely, de igaz, hogy az Európa-bajnokságon egy jó szereplést elérni sokkal nagyobb munka és eredmény, mint egy világbajnokságon . Különösen igaz ez most a válogatottunkra, hisz első ránézésre a csoportból való továbbjutás abszolút reális. Azonban ismerve a balkáni kézilabda kultúrát, bármikor és bárki ellen képesek olyan állapotba kerülni, hogy meglepetést okozzanak. Emiatt úgy gondolom, kulcsfontosságú mérkőzéseket fogunk játszani Montenegró, majd Szerbia válogatottja ellen is. A csoportból való továbbjutást ez a két mérkőzés fogja meghatározni – ezt pedig már az orosházi együttes csapatkapitánya, Pásztor Máté nyilatkozta.

Véleménye szerint, ha a válogatott eléri az EB előtt kitűzött célját, mely szerint a legjobb 10 csapat közé vágynak, akkor joggal mondhatjuk majd, hogy sikeres volt a szereplés, hiszen a középdöntőben már a papírforma szerint a francia, német, spanyol és horvát válogatottak ellen kell kikaparni a győzelmeket. A recept adott, hisz szinte minden világversenyen képes volt a csapat valami extra meglepetést okozni, így bízik benne, hogy ez idén is sikerülni fog.

Pásztor Máté szerint az első két meccs kulcsfontosságú lesz (Fotó: Horváth Bence)

– A szélső posztokon nagyon megfiatalított csapattal vág neki a kapitány az EB-nek, de mind a Krakovszki-ikrek, mind Imre Bence nagyon tehetséges játékos és bizonyították, hogy ott a helyük a nemzeti csapatban – tette hozzá.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.