Az év utolsó éjszakája, az újév előestéje szinte mindenki számára izgalmas időszak, hisz ekkor valami lezárul, és ezzel egy időben valami új veszi kezdetét. Egyeseknek megadatik, hogy szeretteik körében, egy nagy buli kellős közepén számlálják vissza az év utolsó másodperceit, másoknak viszont ezek a pillanatok is a munkáról, a hivatásról szólnak. A nagy naphoz közeledve ismert orosháziakat kértünk arra, hogy meséljék el életük egyik igazán emlékezetes szilveszterét. Nagy Krisztina Margaréta énekes története következik.
– Marosvásárhelyen nőttem fel, ott éltem 16 éves koromig, és mivel a legszebb szilveszteri emlékeim a gyermekkoromhoz kötődnek, a történet, amit elmesélek, szintén itt játszódik. Egy négyemeletes házban laktunk, amely a szomszédos lakótömbökkel együtt körbeölelt egy nagy játszóteret. A 80-as évek közepén járunk Romániában, ahol akkoriban azért még nem igen lehetett tűzijátékot venni, legalábbis nem az egyszerű embereknek. Ettől függetlenül mi is – és az ott élő családok többsége – vágytunk arra, hogy valamivel különlegessé tegyük ezt az estét. Szegény ember vízzel főz, úgyhogy jobb ötlet híján tüzet raktunk a játszótér közepén, és az év közben gyűjtött üres sprays dobozokat rádobáltuk. Nem mi, gyerekek, hanem a felnőttek, mi csak néztük, és vártuk a durranást. Úgy jó húsz méter távolságból repültek a flakonok, de még így sem volt veszélytelen a dolog. Ennek ellenére…nem is tudom…valahogy akkoriban ez nem számított olyan nagy dolognak, senki sem botránkozott meg rajta, sőt, ez egy nagy közösségi program volt, ahol együtt szórakozott vagy tíz család. Ahogy visszaemlékszem, önfeledt, vidám pillanatok voltak ezek, amikre nagyon készültünk. Ma már biztosan forgatnám a szemem, ha ilyet látnék. A férjem meg pláne, ő ugyanis pirotechnikus. Szintén ezekhez az évekhez köthető egy másik szilveszteri élményem, az 1986-os, mikor is betegség miatt nem mehettem le a többiekkel a flakondurrogtatásra. Helyette fentről, a lakásunkból néztem a tűzet, és a csernobili katasztrófa áldozataira gondoltam. Még csak 9 voltam, de nagyon megviselt az eset. Mi azért viszonylag közel voltunk hozzá, Romániában akkoriban nagyon foglalkoztatta az embereket ez a tragédia. Csak bámultam ki az ablakon és arra gondoltam, milyen sokan haltak meg ártatlanul. Ez az érzés a mai napig bennem él, ha rágondolok, most is fáj a lelkem. Idén szilveszterkor azonban nem búslakodni, hanem ünnepelni szeretnénk, eljön hozzánk úgy 10-12 egykori tanítványom, és együtt köszöntjük az új évet. A szomszédok örülhetnek, hisz most is élőben hallgathatják meg az egykori (F)Apácáktól a himnuszt.
Fotó: OrosCafé archívum
