Egy betegség sok dologtól megfoszthat minket, de ha erősek és bölcsek vagyunk, azt is észrevehetjük, mennyi mindent nyerhetünk általa. Pityuk Petra még csupán 14 éves, mégis képes úgy tekintetni – élete végéig vele maradó – egyes típusú cukorbetegségére, mint egy társra, aki igaz, hívatlanul érkezett, de az évek alatt sok mindenre megtanította. November 14-én, a cukorbetegek világnapján vele, a református iskola nyolcadik osztályos diákjával beszélgettünk.
Hétéves volt, amikor az első tünetek megjelentek nála. Nem volt étvágya, így néhány hét alatt rettentően lefogyott, a szomját viszont nem tudta csillapítani semmi.
– A drasztikus súlyvesztés láttán anyukám tehetetlennek érezte magát, így bevitt a kórházba – meséli Petra. – Olyan magas volt a cukrom, hogy az orvos nem tudta megmérni, mentővel rohantak át velem Gyulára. Két hétig voltam benn, ott elmagyarázták a szüleimnek, mit, mennyit és mikor ehetek. Én még nagyon kicsi voltam, túl sokat nem értettem abból, mi folyik körülöttem, úgyhogy miután hazaengedtek, első kérdésként azt tettem fel anyának: ugye akkor most már minden a régi kerékvágás szerint megy majd tovább? Szomorúvá tett a válasza. Emlékszem, eleinte anyának is nagyon nehéz volt, sokat sírt és többször bocsánatot is kért tőlem, pedig én számtalanszor elmondtam neki, hogy ez nem az ő hibája. Utána viszont erőt vett magán és elfogadta, hogy ez a sorsom. Ma már természetesnek veszi az egészet, mint ahogyan én is.
A család és a barátok minden problémát áthidaltak. Ha szülinapi zsúrra hívták Petrát, a szervezők gondoskodtak arról, hogy ő is ehessen egy szelet tortát. Igaz, nem olyat, mint a többiek, de ez már részletkérdés.
– A hét év alatt rutinossá váltam – folytatja Petra. – Mindig magamnál hordom a cukorbeteg táskám, ebben van a vércukorszintmérőm és az inzulinom. Egy nap ötször eszem – meghatározott időközönként meghatározott adagot –, minden étkezés előtt vércukorszintet mérek, majd beadom magamnak a megfelelő inzulinmennyiséget. Így megy ez a suliban is, mindent önállóan, magamnak intézek. Szerencsére az osztálytársaim sosem csúfoltak emiatt, sőt, inkább együttéreztek és ahol tudtak, segítettek és segítenek ma is. A tanáraim is tisztában vannak vele, hogy cukorbeteg vagyok, így ők is folyamatosan figyelik rajtam a jeleket. Ha például szürkülni kezd a szemem alja, vagy rám tör a remegés, azonnal segítenek.
A mindennapi rutin kellékei (Illusztráció: forrása pixabay.com)
Petra osztályfőnöke, Lendvai Mónika elvégezte a diabéteszes gyerekek támogatására irányuló pedagógus-továbbképzést, ő felügyeli a református iskolába járó cukorbeteg tanulók ellátását. Ha kell, vércukorszintet mér, ha kell, beadja az inzulint. Nem kis felelősséggel jár ez, hisz aki nem tartja a diétát, az életével játszik.
– Ma már teljes mértékben odafigyelek magamra, és nem csábulok el egy-egy finom falat láttán – meséli Petra. – Kialakítottam egy olyan étrendet, ami mellett nem kívánom a tiltólistás édességeket. Bár nemcsak az ételek befolyásolják a vércukorszintemet, vannak olyan tényezők is, amikre nincs ráhatásom, ilyen például a front, ami gyakran megvisel. Ha hidegfront jön, akkor nagyon alacsony, ha viszont melegfront érkezik, akkor nagyon magas lesz a cukrom. Ilyenkor segít az inzulin, aminek mindig kéznél kell lennie. Úgy érzem, a sport is nagyon jó hatással van a szervezetemre, szerencsére imádok mozogni. Kipróbáltam már a kosárlabdát, az aerobikot, a karikát, a táncot, a birkózást, de ami a legjobban megfogott, az a futás. Azt nem tudom megunni.
Petra az évek során már hozzászokott ahhoz, hogy minden napot előre meg kell terveznie, főként, ha nem egy rutinszerű iskolai napról, hanem valami rendhagyóról van szó. Akkor is nagyon figyelnie kell magára, ha például egyedül indul útnak, nehogy az utcán fogja el a rosszullét. Fegyelmezetten, felelősségteljesen viselkedik nap mint nap, mindezt a saját érdekében.
Vágya, hogy segítsen az óceán állatain (Illusztráció: forrása pixabay.com)
– A betegségem elvette tőlem annak örömét, hogy azt és annyit ehessek, amit és amennyit csak szeretnék. De mára már elfogadtam a helyzetem és úgy érzem, így is teljes életet tudok élni. Azért kaptam is tőle néhány jó dolgot, például rendszerezettséget és egyfajta komolyságot. Sokat olvastam a diabéteszről, egy időben érdekelt is a dietetika mint lehetséges irányvonal a továbbtanulás tekintetében – meséli Petra, majd mosolyogva hozzáteszi, egész kicsiként arról álmodozott, hogy cukormentes nasiboltot nyit. – De most már teljesen más elképzeléseim vannak. Imádom a biológiát és a kémiát, jelenleg a tengerbiológia és a természetgyógyászat vonz a leginkább. Vágyam, hogy Amerikába költözzem, és hogy Kalifornia vagy Florida egyik kutatólaborjában dolgozhassak azon, hogy minél szebb életet élhessenek az óceán állatai – zárta.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
