- hirdetés -

A Középiskolai MTA Alumni Program és a Kaáli Természettudományos Tehetségműhely keretében tartott előadást október 25-én a Táncsics Mihály Gimnáziumban a földrajz munkaközösség közreműködésével, Seres Erzsébet szervezésében Dr. M. Tóth Tivadar, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének tanszékvezetője. Az előadó és Seres Erzsébet beszámolója alapján.

Az előadás címe „Mit kutat egy földtudós?” volt, az iskola tanulói és tanárai mellett az intézmény partnerei is részt vettek rajta.

A földtudomány természettudomány, mely a fizika, a kémia és a biológia módszereinek segítségével tanulmányozza a ,,Föld bolygó” nevű  bonyolult rendszer viselkedését. A földtudománnyal foglalkozó szakemberek tudományos módszereket alkalmaznak, a természeti jelenségek megfigyelése során adatokat gyűjtenek, elméleteket alkotnak, majd ezeket ellenőrzik újabb megfigyelésekkel. A rendszerszintű megközelítés nagyon sok lehetőséget ad a Föld múltbéli folyamatainak megértéséhez és viselkedésének előre jelzéséhez. A társadalom jelenlegi és jövőbeli problémáinak számottevő része csak felkészült földtudományi szakemberek munkájával oldható meg – hangzott el a program során.

Ilyenek a Föld jövőbeli viselkedéséhez (pl. földrengések, kőomlások, óceánok, légkör változása), vagy a Föld erőforrásainak fenntartható használatához (nyersanyagok, energiatermelés, talaj, felszín alatti 
víz, hulladéklerakás, napsütés, csapadék) kapcsolódó kérdések.

Az előadás a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében dolgozó jelenlegi doktorandusz hallgatók kutatási témái közül válogatott. Szó volt a kritikus elemek, mint a Li, Sc, a ritka 
földfémek hazai kutatási lehetőségeiről, a gyémánt keletkezéséről és megőrződéséről, a radioaktív hulladékok biztonságos földalatti elhelyezésének kritériumairól és esélyeiről, a szénhidrogén kutatás néhány izgalmas aktuális kérdéséről, a szegedi geotermikus fűtési rendszerrel kapcsolatos földtudományi kihívásokról, Szeged városklímájáról és annak hosszútávon várható alakulásáról, a klímaváltozásról, valamint számos izgalmas és időszerű kérdésről.

Fotók: Seres Erzsébet

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.