- hirdetés -

Immár kilenc éve nincs köztünk és immár nyolcadik alkalommal szervezi meg a Féling Színház Kulturális Egyesület és a Csabagyöngye Kulturális Központ a Józsa Mihály vers és prózamondó versenyt.

A vers ezen ünnepét Misi születésnapjához legközelebbi hétvégén, december elején szervezik meg. Ez alól egy kivétel volt 2021-ben, amikor a Covid járvány miatt többszöri időpont módosítás után, nyáron volt a verseny. Steinwender József, a fesztivál fő szervezője elmondta, nagyon népszerű az amatőr versmondók közt ez a megmérettetés. A szereplők többsége a megyéből érkezik, de voltak már több alkalommal a határon túlról is indulók.

A zsűri nem csak bírál és értékel, szívesen segít is (Fotó: Csabagyöngye KK.)

Kollégánk Csányi József is többször szerepelt ezen a versenyen, sőt győztes is volt. Őt kérdeztük, az élményekről.

– Egy rendkívül kellemes délelőttöt tölthettünk el minden alkalommal, családias hangulatban, jól szórakozva. A szó legnemesebb értelmében vett amatőr versenyről van szó, ahol szurkolnak egymásnak a résztvevők is. Igazi jó alkalom a bemutatkozásra azoknak, akik szeretik a verset és meg is szeretnék szólaltatni. A szakértő zsűri is szívesen segít, elmondja az általa felfedezett hiányosságokat épp úgy, mint azt, ha valami nagyon tetszik. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, akár teljesen kezdő, akár szerepelt már valahol – mondta az egykori barátjáról elnevezett versenyről Csányi Józsi.

A VIII. Józsa Mihály Vers és Prózamondó Fesztiválra november tizennyolcadikán éjfélig lehet jelentkezni. A jelentkezési lapot és a versenykiírást megtalálhatják a http://users.atw.hu/felingszinhaz20/Fesztivalok_meghivok/2023/Jozsa_Feszt/JM_Feszt_2023_kiiras_jellap_kep_szurke_OK.docx felületen. A vers és prózamondó fesztivál december másodikán, a Csabagyöngye Kulturális Központban lesz.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.