- hirdetés -

Nagy Tünde negyvenéves korában ébredt rá, hogy mókuskerék az élete. A születésnapi buliján ült a sok, jól szórakozó családtag és barát között, amikor rádöbbent: minden működik, csak épp ő maga szorult a perifériára. Nagy változást hozott számára ez a felismerés. Akkor megfogalmazódott benne, hogy szeretné megtalálni, ki is ő valójában, és mi az, ami igazán boldoggá teszi. Elindult a befelé vezető úton, és ma már életviteli tanácsadóként, lelki segítőként és Bach-virág konzulensként azon dolgozik, hogy másoknak is segítsen az egyensúly megtalálásában.

Sok nő számára jelent kihívást az egyensúly megtalálása a család és a hivatás között. Segíts! Mi lehet az első lépés?

– Balanszban lenni művészet. Miközben a különböző életterületeinket összehangoljuk, a szerepeinkkel is ugyanezt tesszük. A női szerepeknél valóban fontos, hogy egyik se tolódjon el, se a dolgozó nőé, se az anyáé, se a háziasszonyé, se a feleségé. Természetesen, amikor még kicsik a gyerekek, sok törődést és figyelmet igényelnek, így a fókuszba is kerülnek, de figyeljünk arra, hogy ne ragadjunk bele az anyaszerepbe. A szerepek hangolásakor hangsúlyozzuk önmagunk számára, hogy mi vagyunk a középpontban, és hogy mi irányítjuk az életünket! Ez nem önzőség! Anyaként, nőként minták vagyunk, és ezt vegyük komolyan! Amit teszünk, ahogyan viselkedünk, az a gyermekeink számára elsődleges minta lesz. Épp ezért fontos, hogy mit sugározunk magunkból a családunk körében, és ugyanígy a hivatásunkban is. Ez a mi döntésünk, így a felelősség is a miénk.

Számodra mik voltak azok a jelek, amelyek rávilágítottak, ez csak egy mókuskerék, és nem a saját életed?

– Jel lehet mindannyiunk számára, ha úgy érezzük, csak szaladnak felettünk a napok, a hetek, az évek. Ha azt vesszük észre, semmire sincs időnk, kevés az energiánk, és nem érezzük jól magunkat a bőrödben. A kiút ebből az önazonosság keresése. Tegyük fel a kérdést: ki vagyok én? Én, csak úgy magamban, minden felvett szerep nélkül. Ha megtaláljuk a választ, megteremthetjük a belső egyensúlyt. Ha ez sikerült, bárhová megyünk, ott lesz velünk a belső béke, a harmónia.

Önismeret, önazonosság. Nehéz szavak. A következő utunk a lelkünkbe, befelé vezessen?

– Mindenképp. Meg kell ismernünk önmagunkat! Nem vagyunk egyek a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink mintáival, a transzgenerációs mintákat tehát el kell engednünk. És nagyon fontos, hogy a boldogságot nem kívül kell keresnünk! Nem szabad arra várni és vágyni, hogy valaki vagy valami boldoggá tegyen minket, ez tévút. Amellett, hogy nem érünk vele célt, terhet teszünk a másikra. Egyszer eljött hozzám egy házaspár, ahol a férj azt mondta, számára az a legfontosabb, hogy boldoggá tegye a feleségét. Megkérdeztem tőle: „És te boldog vagy?” Nem az a dolgunk, hogy másokat boldoggá tegyünk, hanem a saját boldogságunk megtalálása. Cselekvés közben ne az járjon a fejedben, hogy ha így teszel, megfelelsz-e más – a szüleid, a férjed, a gyerekeid, a főnököd – elvárásainak, hanem a szerint dönts, hogy szerinted helyes-e, számodra boldogságot nyújtó-e, amit teszel.

Hogyan találhatjuk meg? Mindenki számára más út vezet a boldogsághoz?

– Megtalálhatod a csendes, békés repcemezőn állva, a természet rezgése, emelő ereje fantasztikus. Ne tárgyakban keresd, ne nagy célok elérésében, hanem a legegyszerűbb apróságokban! Arra születtünk, hogy szeretetben, biztonságban, harmóniában és bőségben éljünk. Ezt kell elhinnünk, mert ez sem önzőség. 2000 óta nagyot változott az energetikai tér, egyre inkább nyílnak az emberek a spiritualizmusra, a fiataloktól a nyugdíjasokig minden korosztály. A mai tinédzserek már nem akarják továbbvinni a családfa mintáit, sőt, nyomják, frusztrálják őket ezek a hozott minták. Egyre több emberre igaz, hogy a saját életét akarja élni, meg akarja találni önmagukat. Nem úgy akar élni, ahogyan azt gyerekként megmondták neki, nem az akar lenni, amit mások elvárnak tőle, és ez jó. Alapvetően a tudatalattinkban hozott minták adják a személyiségünk 95%-át, és csak 5% vagyunk mi magunk. Ezért fontos kipakolni a sok régi mintát, azokat, amelyek nem a sajátjaink, mert így egyre könnyebb lesz a puttonyunk, és végre harmóniában lehetünk önmagunkkal. Hidd el, ha a saját életed éled, boldog leszel.

Fotók: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.