- hirdetés -

Lakossági igényekre reagálva fejlesztik a buszmegállókat Szentetornyán, a Kosztolányi Dezső utcában. A helyszínen mérte fel a lehetőségeket Dávid Zoltán polgármester és Antal László képviselő az önkormányzat, a Magyar Közút Zrt., illetve a Volánbusz szakembereivel.

Az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett Antal Lászlóhoz a szentetornyai lakosok részéről, miszerint szükség lenne egy fedett buszmegállóra. Főleg télen, illetve szeles, esős időben védelem nélkül várakoznak a Kosztolányi Dezső utcában a buszra.

– A lakosok jogos igénye egy kiépített buszmegálló, ezért Dávid Zoltán polgármesterhez fordultam, aki egyetértett ebben a kérdésben. Bízunk benne, hogy hamarosan teljesülhet a helyiek kérése – fogalmazott a településrész önkormányzati képviselője.

A héten egy bejárást is tartottak a területen a városvezető, illetve a képviselő az önkormányzat, a Magyar Közút Zrt. valamint a Volánbusz szakembereivel közösen felmérték a lehetőségeket.

– Azon dolgozunk, hogy minél előbb megvalósíthassuk a lakosok igényét, egy fedett buszmegállót. Ennek az első lépése az, hogy megvizsgáltuk, milyen opciók állnak a rendelkezésünkre. Ezek közül igyekszünk kiválasztani a legjobbat, ami minden szentetornyai megelégedésére szolgálhat – tette hozzá Dávid Zoltán polgármester.

Az elképzelés szerint az építményt a Kosztolányi Dezső utca felszálló oldali megállójában helyezik el, míg vele szemben egy buszöböl kialakítását tervezik az utasok biztonságosabb leszállása érdekében.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.