- hirdetés -

Kevés olyan nő van, aki szívesen osztja meg történetét a méhnyakrákkal kapcsolatban. Tabutémának gondolják, inkább nem beszélnek róla senkinek a családjukon kívül. Farkas Attiláné éppen ezért gondolta, hogy csatlakozik a Mályvavirág Alapítványhoz, hogy minél több nő tudjon arról, mi is ez a betegség pontosan. Hiszen ő pont így dolgozta fel, hogy tudta nincs egyedül és megoszthatja ezt másokkal.

Farkas Attilánét öt éve diagnosztizálták méhnyakrákkal. Egy mióma miatt ki kellett venni a méhét még 2009-ben, a műtét során a méhnyakat nem távolították el, több orvos nem is értette, hogy miért döntöttek így. Nem sokkal később, a változókor aktiválta a lappangó HPV-t. Az egész egy gyulladással kezdődött, majd amikor HPV tesztet csináltak, akkor derült ki, hogy a legmagasabb kockázatú fertőzése van.

– Az első orvosom azt mondta, hogy nem lesz semmi baj. Azonban én nem tudtam belenyugodni, ezért kerestem egy másik nőgyógyászt, aki továbbküldött egy onkológus kollégájához. Tőle tudtam meg, méhnyakrákom van – emlékezett vissza a diagnózis pillanatára. – Ekkor kerestem rá a betegségre és találtam rá a Mályvavirág Alapítványra. Akkor beszélhettem először olyan emberrel, akinek feltehettem a kérdéseim, aki el tudta mondani nekem, hogy mi vár rám. Előtte azt sem tudtam mi az a PET CT vagy CT-szimuláció – tette hozzá.

Edit pedagógus, a Vörösmarty iskolában tanít. Amikor beteg lett, az akkori gyerekek az osztályában először nem tudták, miért megy el több mint két hónapra. Annyit mondott, hogy meg kell őt gyógyítani. Két kolléganője vette át az óráit amíg felépült, viszont a dolgozatokat továbbra is ő javította, és a diákok félévi bizonyítványát is megírta, a háttérből segítette kollégái munkáját.

– Egyszerűen így éreztem magam hasznosnak. Nem tudtam csak feküdni és kiolvasni a 25. könyvet, hiszen mindig elég aktív voltam. A folyamatos kezelések miatt azonban annyira legyengültem, hogy gyógytornászhoz kellett járnom. A hajam nem hullott ki, mert nem olyan erős a kezelés, mint a rák másik típusainál. Így is azt tudom mondani, hogy szerencsés vagyok, mert a méhnyakrák, ha időben felfedezik, gyógyítható, nem úgy mint a többi társa. Például a petefészekrák, amit sokszor már csak akkor tudnak kimutatni, ha nagy a baj – hangsúlyozta Edit.

Rengeteg segítséget kapott családjától. A kezelés ideje alatt egyik lányánál, Rékánál lakott Szegeden, míg Kriszta mindent otthagyott Londonban, hogy édesanyja mellett lehessen. Edit miután családja támogatásával túl volt mindenen, úgy döntött, hogy csatlakozik a Mályvavirág Alapítványhoz, hogy történetével minél több nőnek segíthessen.

– Nagyon fontos, hogy felkészült orvost válasszunk és kérjünk másodvéleményt. Kemény betegség, de túl vagyok rajta, és nem árt ha tudunk erről egy nővel beszélni. Az alapítvány Facebook oldalán most rengeteg saját történetet osztunk meg, egyre többen hozzák nyilvánosságra. Úgy tűnik hatásos, mert a statisztikák azt mutatják egyre kevesebb nő hal meg méhnyakrákban – emelte ki Edit.

Arról is beszélt, nagyon fontosak a rendszeres vizsgálatok, valamint HPV-tesztet is érdemes három évente csináltatni. Ez a vírus leginkább szexuális úton terjed, és az óvszer sem véd ellene. Azonban más módon is terjedhet. Tünetmentes és többször is fertőzhet életünk során, de csak akkor aktiválódik, ha mondjuk egy betegség után legyengül az immunrendszer. Éppen ezért a tanárnő a Vörösmarty iskolában minden évben elmeséli a történetét a hatodik osztályosoknak, valamint felhívja a figyelmet a HPV elleni oltás fontosságára, hogy a következő generációnak már ne kelljen aggódnia egy ilyen betegség miatt.

Edit a kezelések után még három havonta jár kontrollra, azonban lassan eléri az öt évet, amikor már azt mondhatják egészséges. Ezután félévente kell majd vizsgálatokra járnia, hogy megbizonyosodjanak róla, nem újult ki nála a betegség.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.