Január 18-án, 8 órakor szentmisével emlékeznek majd a magyarországi németek sorstragédiájára.
10 évvel ezelőtt nyilvánította a Magyar Országgyűlés január 19-ét, az elűzés 1946-os kezdetének évfordulóját a magyarországi németek elhurcolásának, elűzésének emléknapjává. Az országgyűlés szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a II. világháború végén, valamint az azt követő időszakban a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztetést, kisemmizést elszenvedő magyarországi német közösség emberi jogokat súlyosan sértő és igazságtalan elhurcolásáról a Szovjetunióba kényszermunkára és elüzetéséről az őshazába.
Orosháza Német Nemzetiségi Önkormányzata leírta, hogy a németek „visszatelepítése”, kiűzetése egykori hazájukba, az „anyaországba” 1946. január 19-én Budaörsön kezdődött és 1948. júniusában fejeződött be Baranyában. Előtte és ezzel párhuzamosan börtön, internálótábor, szibériai kényszermunka és a belső telepítésnek nevezett ide-oda űzés lett a sorsuk. Fűtetlen marhavagonokból álló szerelvények ablakrácsain kihallatszó sírás, kétségbe esett mondatok foszlányai, a magyar himnusz görcsös éneklése, a vagonok oldalán a szemrehányó felirat: Mi azért mégis magyarok maradunk.
– A Nemzeti Parasztpárt programját és ezen belül Kovács Imre nacionalista gyűlöletbeszédét a politikai pártok többsége elfogadta. Eszerint a svábság nem érdemelte meg a kegyelmet, egytől egyig ki kell telepíteni őket az országból. Még azt is megszabták, hogy 30 kilós csomaggal és 50 pengővel menjenek. A szovjet katonai vezetés már 1944. december 22-én parancsot adott ki a magyarországi németek munkaerőként való igénybevételére. Az ekkor alakult ideiglenes kormány ezt csak tudomásul vette.
A Szovjetunóba érkezve bányákban, az építkezésen, a kolhozokban végzett munka emberfeletti teljesítményre késztette a lágerek lakóit, kiknek napi fejadagja nem ritkán csak 200 gramm kenyér volt. A betegszobákban a nők és a férfiak haját egyformán tövig levágták. Volt olyan nap, hogy 10-15 beteg is meghalt. A tetemeket targoncákra rakták. A lágeren kívül temetőnek kijelölt földdarabra vitték, gödröt ástak, a targoncák rakományát belefordították, s földet szórtak a tetemekre. Hosszan lehetne írni a fizikailag, lelkileg tönkretett emberek életéről. Azokról, akiknek sikerült visszatérni hazájukba. Mert ők Magyarországot továbbra is „kedves szülőföldünknek” nevezték és nevezik. Ma már csak egyet akarnak, akik még élnek: felejteni, felejteni minden borzalmat – írta megemlékezésében a nemzetiségi önkormányzat.
Szülőhazájukról így emlékeznek: Oh schönes Ungarnland, wo meine Wiege stand – Oh szép Magyarország, ahol a bölcsőm állt. Az NNÖ közleményében leírta a legismertebb magyarországi németek listáját is: Erkel Ferenc (Franz Erkl), Márai Sándor (Alexander Großschmid), Steindl Imre (Emerich Steindl), Gárdonyi Géza (Géza Ziegler), Aulich Lajos, Dreher Antal és Ybl Miklós.
A január 18-i eseményre felekezeti hovatartozás nélkül várják a katolikus templomba az emlékezőket a következő gondolatokkal: Verschönen aber nicht vergessen – Megbocsájtani, de nem felejteni.
Kiemelt képen: Minden évben, így tavaly is megemlékeztek az elhurcoltakról
