- hirdetés -

Három napon át Pécsen készült a szezonra az ONKC. A női kézilabdázók egy edzőmérkőzést is játszottak.

A felkészülés harmadik hetében a szokásos baranyai túrájára indult az orosházi női kézilabdacsapat. A Morva Zoltán irányította másodosztályú gárda a szintén NB I/B-s SZISE volt az ellenfelük. A fővárosi gárda idén jelentősen erősödött így jó erőfelmérő várt az orosháziakra. Végig szoros mérkőzést hozott a két együttes összecsapása, amely végül 23-22-es SZISE-sikerrel zárult.

– Hasznos edzőmérkőzés volt, igyekeztem mindenkinek lehetőséget adni, forgattam a csapatot. Láttam szép megoldásokat, a felmerülő hibákat pedig javítjuk, elsőre ez jó volt. Meg vagyok elégedve a fiatalokkal is, örülök, hogy bátrak voltak és nem ijedtek meg a feladattól – fogalmazott a találkozó után Morva Zoltán.

A héten már Orosházán folytatják a női kézilabdázók az alapozást, augusztus 4-én délelőtt pedig a hazai közönség is megnézheti Vörös Bettináékat hol tartanak, az Eötvös-csarnokban fogadják az NB I/B-s Algyő együttesét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.