- hirdetés -

Hatodik köréhez ért az NB1/B-s férfi kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszása, ahol az Orosházi FKSE-Tokai kézilabdázói ezúttal Szigetszentmiklósra utaztak. Mivel a zöld-sárga együttes vereséget szenvedett, így nehéz helyzetbe került a felsőházi pozíciókért vívott küzdelemben.

Már a találkozó első perceiben potyogtak a gólok, ekkor még hol az egyik, hol a másik csapat vette át a vezetést. A 10. perc jelentette az első fordulópontot, amikor 2 gólos előnyre tett szert a vendéglátó, szigetszentmiklósi csapat (8-6), amit a következő 5 percben is tovább növeltek (11-8). Az orosháziak vezetőedzője, Kovács Attila ekkor kérte ki első idejét, de a különbség ezt követően is csak nőtt a csapatok között, a lelkesen játszó hazaiak további gólokat szereztek.

Nem sokra rá már 14-8 állt az eredményjelzőn, ami az első játékrész végéig még tovább nőtt. Az orosháziak játékát eladott labdák, rontott lövések jellemezték, a védekezésben is jobbnak bizonyultak a szigetiek, akik így 21-13-as előnnyel vonulhattak szünetre. A játék képe alapvetően a második félidőben sem változott, már a 32. percben beállt a 10 gólos különbség (23-13).

Többgólos vereségbe szaladtak bele az orosháziak (Fotó: Zsedényi Péter)

Ez a differencia a későbbiekben is állandósult, a helyzetek kihasználása és a védekezés sem sikerült úgy, mint az előző mérkőzéseken. Küzdöttek az orosházi játékosok a mérkőzés hátralévő perceiben is, ez azonban ezúttal annyira volt elég, hogy a végső dudaszóig két gólt faragjanak a hátrányukból. A végeredmény egy sokgólos mérkőzésen 41-33 lett.

Az OFKSE így a felsőházi rájátszás negyedik helyén áll 16 ponttal, pontegyenlőségben a fordulót 3. helyen záró PLER Budapest együttesével. Az élen álló Budai Farkasokhoz képest 4, míg a második helyezett ceglédiekkel szemben 3 pontos a lemaradás. Kovács Attila is úgy nyilatkozott a mérkőzést követően, hogy a következő találkozókra össze kell szedniük magukat.

Az Orosházi FKSE-Tokai kézilabdázói május 15-én, 18 órakor a Tatai AC csapatát fogadják hazai közönség előtt az Eötvös-csarnokban, ezt követően pedig a PLER-hez utaznak majd május 21-én.

Kiemelt kép: archív

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.