- hirdetés -

Az iskola egyik legszebb ünnepére, a ballagásra gyűltek össze április 30-án az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium végzősei. Ez a nap nem csak a diákok számára lehet emlékezetes, hiszen ez volt az utolsó búcsúztatás, amin dr. Blahó János igazgató kísérte át a ballagókat az élet kapuján. A kollégái egy meglepetéssel is készültek a leköszönő intézményvezetőnek.

Régen volt már ilyen, hogy ismét a hagyományos keretek között tartották a ballagási ünnepséget a Táncsics gimnáziumban. A mostani 89. végzős évfolyamot is Blahó János igazgató fogadta, majd osztályonként az érkező diákokat a jelképes kapun átvezetve utolsó közös órájukat töltötték együtt az intézmény falai között.

A végzős évfolyam nevében Buczku Bonita búcsúzott, kifejezve az örömét, hogy a ballagást már hagyományos keretek között rendezhették meg.

– A héten minden nap már egy kicsit búcsúzva jöttünk be a kapun. Elmerengtünk egy-egy tárgyon, nézegettük az iskolát, mintha fényképezhetnénk a szemeinkkel. Kedves tanáraink ezúton szeretnénk megköszönni támogatásukat, iránymutatásaikat és azt a rengeteg tudást, amelyre önök tanítottak. Nemcsak az iskolához, hanem a való élethez is – fogalmazott a végzős diák, hozzátéve, hogy most nagy kihívás előtt állnak, hiszen hétfőtől számot kell adniuk eddigi tudásukról.

Blahó János arról beszélt, hogy a 123 ballagó a 89. nemzedékként néhány hét múlva csatlakozik azon 12 286 főhöz, akik teljesítették az érettségi követelményeit és öregdiákként bekerülnek a Táncsics gimnázium 89 éves nagycsaládjába.

– 1975-ben jómagam szintén itt a Táncsics gimnáziumban a ballagás csodálatos vibráló érzését éltem át. Ebben az érzésben kavargott az ünnep és a következő napok érettségi számadásának különleges érzése. Akkor az osztályfőnökünk dr. Körmendi János bízva bennünk a következő gondolattal adott erőt és én is ezt a gondolatot helyezem jelképesen először ballagó tarisznyátokba. ” Életetek során mindig kinyílik egy ajtó és feltárulkozik a jövő. Ismerd fel a pillanatot, lépj be és konok kitartással küzdj, hogy megtudd valósítani céljaitokat.” Én is hiszek mindannyiótokban – hangsúlyozta az igazgató.

– Vallom, hogy az iskola sikere, a tanítványok sikeressége. Számos országos verseny jelzi ezt a sikert. Az eredmény azonban csak a szótárban előzi meg a munkát. A sikerért dolgozni kell, méghozzá céltudatosan, közösen. Csak az iskola, a család és a tanulók együttes felelőssége és közös munkája jelenti az utat a sikerhez – hangsúlyozta.

Az igazgató köszönetet mondott a szülői munkaközösségnek, majd az osztályfőnököktől és a ballagóktól a tablókra felírt idézetekkel búcsúzott. A beszéde végén a léggömbök elengedésével a gimnázium jelképesen is útra bocsátotta érettségi előtt álló diákjait.

Fotó: Horváth Bence

Könnyek között búcsúzott az igazgató is

Blahó János már a 27. alkalommal engedte útjára a Táncsics végzőseit. Először a ’95-96-os tanév ballagási ünnepségén vett részt és azóta töretlenül minden évben elkísérte a végzősöket az élet kapuján, idén utoljára tette ezt meg. Az élet kapuja előtt egy „utolsó osztály” várta az igazgatót, amelynek tagjai 1996 óta elballagott évfolyamokból kerültek ki. Blahó János meghatódva üdvözölte őket.

– Szegény apám mondotta, hogy „fiam az erős emberek is tudnak sírni”, hát én most bőgtem. A 65 év távlatában talán már megfogalmazhatok bölcsességeket. Rájöttem arra, hogy az univerzum három legnagyobb kincse: a szeretet, az egészség és az idő. Én ezt megkaptam itt, ezért nagyon hálás és boldog vagyok – fogalmazott a könnyeivel küzdve a leköszönő igazgató.

– Optimistán nézek a jövő felé, ahogy az iskolám jövője felé is, hiszen ilyen csodálatos volt gimnazisták, az Öregdiák Baráti Kör ereje és az a belső erő, amit a tantestület képvisel önökkel együtt kedves szülők, azt gondolom, hogy a következő generációkat is ilyen sikerre tudja vinni. Ehhez kívánok ilyen erőt a leendő iskolavezetésnek, a leendő szülőknek, a leendő diákoknak. Isten éltesse a Táncsicst, sok sikert – tette hozzá, majd zárszóul megköszönte, hogy ilyen széppé tették számára a búcsút, ami a „rozsdánál erősebben mar”.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.