- hirdetés -

A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, Makovecz Imre munkásságát és életét ismerhetik meg az érdeklődők a Petőfi Művelődési Központban. A különleges építőművészeti kiállítás március 16. és 30. között megtekinthető.

A Makovecz Imre hagyatékát őrző alapítvány, a művész halálának 10. évfordulójára a templomok fotóiból készített egy tablókiállítást, amit az orosháziak is megtekinthetnek a PMK-ban. Pörneki Anikó énekművész előadását követően, Béres István, Gyula város főépítésze nyitotta meg a kiállítást március 16-án.

– A templomépítészet, a szakrális építészet egy felemelő műfaj. Makovecz Imre egyik öröksége, hogy a földet és az eget összekössük, építészetével ezt próbálta megvalósítani. Ehhez a legalkalmasabb eszközök a templomok, amiket a pályája kezdetétől folyamatosan tervezett és fejlesztett, végül magas szintekre emelt – mondta lapunknak Béres István.

Makovecz Imre a néphagyományt, az organikus építészetet képviselte. Ebből olyan egyéni stílust alakított ki, amely a egyedülállónak számít. Béres István elárulta, a világon szinte mindenhol felismerik a Magyarországra, a Kárpát-medencére jellemző irányzatot. A népi építészet, a népművészet elemeiből vett olyan jeleket, amelyek beszédesek. Ilyen például a Nap, a Hold, a csillagok, a szárny, vagy az angyal.

Munkássága során olyan szellemi tartalommal megtöltött épületet tervezett, ami kívül is megmutatja magát (hívogat, az égbe felemel a teremtőhöz), illetve belül is megteremti azt a hangulatot, amilyen célt szolgál maga a szakrális építészet, templom – jellemezte Makovecz Imre munkásságát a főépítész.

Az alapítvány honlapján részletesebben megismerhetjük a Makovecz Imre által tervezett épületeket, és akár felfedezhetjük őket Magyarországon tájain.

Fotó: Horváth Bence

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.