Vígh Viktor számára családi örökség volt a tanítás, hiszen édesanyja is matematikát oktatott, sokszor őt is felkészítette különböző versenyekre. Hamar megszerette hát a tantárgyat, amit ő maga is igyekezett tovább adni a diákoknak. Tanárok kedvenc pillanatai sorozatunkban a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola matematika-fizika tanárát faggattuk ki.
– Ennyi év után már tényleg rengeteg pillanatot fel tudnék sorolni a viccestől kezdve a meghatározóig. Nyilván lényeges dolog számomra, hogy a tanár kapjon olyan visszajelzést, amivel a munkáját pozitívan értékelik, ez elsősorban a gyerekektől kell, hogy jöjjön.
Például egy órán, amikor megpróbálok elmagyarázni nekik valamit és látom, hogy megcsillan a szemük, megértették. Ez például egy poén kapcsán is lényeges, hiszen ahhoz, hogy a gyerek egy poént értsen, kell egy bizonyos intelligencia. Így az is egy visszajelzés, ha a gyerekek kezdenek a humoromra ráhangolódni – mesélte.
Mint mondta, a matematikában elterjedt egy nagyon rossz szemlélet, mely úgy hangzik, hogy a matematikát érteni kell. Ő viszont egy kínai bölcseletet szokott ilyenkor felhozni: Először csinálom, ami a matek órákon azt jelenti, hogy megoldják a példákat közösen. A második lépés megtanulni, a harmadik megérteni, a negyedik pedig alkalmazni, alkotni.
Viktor a beszélgetésünk napján is köpenyben tanított az iskolában, mint mondta a fizikatanároknak régen kötelező is volt, ő pedig annyira hozzászokott az évek során, hogy azóta sem vált meg ettől a szokásától. Ehhez kapcsolódott egyik kedvenc visszaemlékezése, amikor kék köpenyben tartotta meg egyik matematika szakkörét és elfogyott a fehér kréta. Volt helyette azonban sárga, ami viszont nemcsak a zöld táblán látszódott jól, hanem a kék köpenyen is. Ez a gyerekeknek annyira megtetszett, hogy a következő szakkörre az összes fehér krétát eltakarították és telerakták a termet sárgával.
– A másik dolog, hogy én úgy szoktam fogalmazni, hogy nem vagyok vegytiszta tanár, a pályámat nem végig tanárként töltöttem. Kalandoztam az évek során, voltam polgármester, vállalkozó, dolgoztam a külkereskedelemben is. Az élet több területén ismerkedtem meg dolgokkal, amiről viszont szívesen mesélek hétköznapi történeteket 7-8 osztályos tanítványaimnak. Érdekes, hogy ez megragad bennük, volt már, hogy a ballagó 8. osztályosok is megköszönték, hogy hoztam nekik példákat. Ez pedig olyan visszajelzés volt, aminek köszönhetően innentől tudatosan alkalmaztam – árulta el.
Kellemes emlékek fűzik a tanulmányi versenyekhez, a kedvenc területe mindig is a tehetséggondozás, versenyre felkészítés volt. A siker pedig ilyenkor nemcsak a tanítványnak siker, hanem a felkészítő tanárnak is. Később is igyekezett mindig nyomon követni azokat a tanítványait, akikkel ilyenkor együtt dolgozott és boldogan tapasztalta, hogy többen is a matematikusi vagy a matematika tanári pályát választották.
Bár, ahogy fogalmazott, aki a családjában nagyon ért ehhez, az a fia. Ő elméleti, kutató matematikus, szintén édesanyjával tanult hosszú ideig. Amikor gyerekkorában felnyúlt egy polcra, jó eséllyel egy matekos könyv akadt a kezébe.
– 500 feletti ördöglakat gyűjteménye van, amivel én fertőztem meg, ő pedig engem vissza, mert én is újra elkezdtem – tette hozzá.
Sokat jelentett számára az is, amikor még Fábiánsebestyénen tanított és az egyik ballagó 8. osztályos diákja odament hozzá, hogy elmondja neki, a példáját követve ő is fizikatanár szeretne lenni. Ez pedig a diák középiskolai évei alatt sem változott meg, mert amikor 4 évvel később találkoztak, már azt mesélt, hogy arra a szakra jelentkezett az egyetemre. Nem sokra rá fel is vették.
– A következő történet még fiatalabb koromhoz kapcsolódik, amikor még nem volt az iskolában színes tv. Informatika szakkört tartottam és elhatároztam, jó lenne egyet beszerezni. Szóltam az igazgatónak, hogy kellene egy ilyen, de elküldött. Ismertem az akkori tanácselnököt, elmondtam neki, hogy mi a helyzet, ő viszont segített benne. Az iskolai karácsonyi ünnepségen kicsit perlekedtünk az igazgatóval.
Amikor az ajándékozásra került sor, életemben egyszer úgy mentem ki, hogy becsaptam az ajtót, hónom alatt a tv-vel és úgy indultam el mosolyogva a gyerekekhez, hogy megmutassam nekik. Ez egyébként egy „szakmai csata” volt csak köztünk, hiszen a téli szünetet követően teljesen normális emberi kapcsolatban dolgoztunk tovább, mindössze annyi történt, hogy más korosztályúként más volt a szemléletünk – idézte fel.
A végére egy kedves történetet hagyott, mely az egyik magántanítványáról szólt. Az általános iskolától kezdve egészen 11. osztályos koráig járt hozzá különórákra a lány, aki otthon addig rágta a szülei fülét, mígnem egy meglepetéssel és egy kis ajándékkal köszönte meg a felkészítést, melynek köszönhetően sikerült 5-ösre érettségiznie. Hozzátette, nem is az ajándék volt igazából a lényeg, hanem maga a gesztus, hogy ő maga mondta a szüleinek, hogy szeretné a felkészítést ajándékkal megköszönni.
