A vadásztársaságok éves költségvetésében fontos helyet foglal el az élő nyúl befogás és eladás. Erre a vadászok év végén, decemberben, januárban szoktak sort keríteni. A két orosházi vadásztársaság viszonylag jó eredménnyel fogta a nyulat január elején.
Ilyenkor a hajtók, a nyulak élőhelyén, szántásokban, csatárláncban vonulnak és igyekeznek a több száz méteres (esetenként akár másfél kilométeres) háló felé terelni az állatokat. A hálóba gabalyodott nyulakat a fogók kíméletesen kiszedik és egyesével szállító ládába teszik, amelyben előzőleg egy kevés táplálékot is elhelyeztek, és útnak indítják az átvevő hely, azután pedig főként Olaszország felé.
Az Orosháza-Kardoskút Széchenyi Zsigmond Vadásztársaságnál két lépcsőben próbálkoztak az élőnyúl befogással
– Először november végén volt egy próbálkozásunk, a társaságnak azon a területén, ahol eddig a nyúl befogás kilencven százalékban zajlott. A déli rész azonban novemberben katasztrofális eredményt hozott. Az eddigi években ez a terület mintegy 300 nyulat adott, ez a szám novemberben 75-re csökkent. Az augusztusban, szeptemberben látott nagy nyúlmennyiség egyszerűen eltűnt mostanra. A második próbálkozásra az eddig kímélt északi területen kerítettünk sort a hétvégén. Január 8.-9. már jobb eredményt hozott. A két nap alatt 152 vadnyulat sikerült befognunk. További pozitívum, hogy az erősen nyomott novemberi átvételi ár mostanra visszatért a régi szintjére – foglalta össze Vígh Antal, elnök.
Mint megtudtuk, a társaságnak a pandémia és az aszályos év miatt jelentős bevétel kieséseket kellett elszenvednie, de sok munkával, jó gazdálkodással, összességében a felszínen tudták tartani magukat. Mostanában főként a terület vadállományának etetésével vannak elfoglalva.
– A zordra fordult időjárás miatt minden etetőt fel kell töltenünk, amit a napokban, a nehéz körülmények ellenére meg is tettünk. Egyelőre még a fácán és egyéb vadjaink állományából nem tapasztaltunk elhullást, bízunk benne, hogy a feltöltött etetők segítenek benne, hogy ezután se legyen ilyen – tette hozzá.
Az Orosházi Dózsa Vadásztársaság egy héttel előbb, még lényegesen kedvezőbb időjárási körülmények között tartotta meg kétnapos élő nyúl befogási akcióját
– A két nap alatt összesen 180 nyulat sikerült fognunk, amely mennyiség az elmúlt évekhez képest átlagosnak mondható. A társaság költségvetésének jelentős részét képezi az élő nyúl befogás és értékesítés. Köszönhetően az újra normál értékre erősödött átvételi árnak, meg tudtuk alapozni a február végével kezdődő következő vadász évet – osztotta meg velünk Dominkó Gábor.