Március 27-én indult el sorozatunk, melyben orosházi vagy Orosházán játszó sportolókat faggatunk ki pályafutásuk boldog vagy éppen meghatározó pillanatairól. A szériát egy dupla epizóddal zárjuk, a 25. részben az OXXO Energy Orosházi NKC vezetőedzőjét Herbert Gábort és a csapat jelenlegi házi gólkirálynőjét, Márczy Teklát kérdeztük meg.
– Komlón születtem, középiskolás voltam, amikor jobban betekintést kaptam a sportágba. Akkoriban, a 90-es évek első felében jutott fel a csapat az első osztályba. Édesapám szintén NB1-es játékos volt, őt sokan ismerték, így amikor én is elkezdtem mérkőzésekre járni, hamar befogadott a közeg. A sport egyébként kisgyerekkorom óta az életem része, például sok más korombeli fiúhoz hasonlóan én is fociztam, de végül a kézilabda lett az életem része – mesélte Herbert Gábor.
Komlóról 17 évesen vezetett az útja először Szegedre, ekkor fejezte be a középiskolát és ekkoriban mutatkozott be az élvonalban. Pályafutása során ezután két évet töltött Százhalombattán, négyet Győrben, majd ismét egy hosszabb szegedi időszak következett. Ez volt a legmeghatározóbb időszak karrierjében és a mai napig ezzel azonosítják őt a legtöbben. Onnan végül Csurgóra került, ahol szintén egy szép időszak következett. Kényszermegoldásként indult, de végül nagyon kellemes emlékké vált számára az az időszak. Végül egy évet az NB1/B-ben is játszott Algyőn, de ott már a civil életét építgette.
Nehéz választani, mert szerencsére sok szép és jó emlékkel gazdagodtam játékosként. A bajnoki cím a Pick Szegeddel mindenképp ezek közé tartozik 2007-ből, akkor ráadásul komoly szerepem volt a csapatban, a védekezésben. A bajnoki döntő második meccse, amit hazai pályán játszottunk nagyon emlékezetes volt, csakúgy mint előtte, amikor döntetlent játszottunk Veszprémben. Akkor viszont még az volt a szabály, hogy el kell dönteni, ki lesz a győztes, így a hétméteresek döntöttek a mi javunkra, ami akkor még számunkra is meglepetés volt, ez azonban olyan lendületet adott, ami a bajnoki címig vezette a csapatot.
A válogatottat is megemlíteném, hiszen megadatott, hogy 70-szer húzzam fel a címeres mezt és ebben benne volt három világverseny is. Mind emlékezetes volt, de nem értük el azt az átütő sikert, amit szerettünk volna, az egyetlen hiányérzetem így az lett, hogy sajnos olimpián nem szerepelhettem. 2004-ben voltam először válogatott, de akkor már az athéni játékok után. 2008-ban sajnos nem sikerült kijutni Pekingbe, pedig nem hiszem, hogy előtte bármikor történt volna olyan, hogy világversenyen megverjük mind a spanyolokat, mind a franciákat – idézte fel.
2012-ben, már úgy érezte, túl volt a pályafutása csúcsán, a londoni olimpia előtt azonban még így is a bő keret tagja volt. A spanyolok legyőzése és a Szeged bajnoki címe mellett ugyanolyan szívesen tekint vissza százhalombattai, győri vagy csurgói időszakára. Mint mondta, úgy érzi játékos pályafutását kerek egészként zárta le, az edzői viszont még csak most kezd kibontakozni. Véletlenszerűen került a női vonalra, de mint azt csurgói emlékei is bizonyítják, az ő esetében ez jól szokott elsülni. Az ONKC edzőjeként két mérkőzést szeretett volna kiemelni.
– A lányokkal a legnagyobb szakmai siker az Eger hazai legyőzése volt most ősszel. Ha az emberi oldalról nézzük, akkor pedig idén tavasszal, az előző szezon Hajdúnánás elleni győzelme. A sorsunk akkor már eldőlt, a presztízs szempontjából mégis fontos lett volna a győzelem. A csapatomtól pedig ennek során olyan emberi és lelki többletet kaptam, amit sosem fogok elfelejteni – tette hozzá.
A csapat irányítója és házi
gólkirálynője, Márczy Tekla sorsa korán eldőlt, hiszen a szülei
mindketten kézilabdáztak, az édesapja pedig Tökölön az
édesanyja edzője volt.
– Ott ismerkedtek meg, házasodtak
össze, nem sokra rá születtünk mi az ikertestvéremmel, Flórával.
Kipróbáltunk egyébként sok mindent, még küzdősportokat is.
Érdekesség, hogy egy évet éltünk a Feröer-szigeteken, családi
barátainknál, akik szintén sportolók vagy sportoltak. Ez 2008-ban
volt, majd miután hazajöttünk, akkor kezdtem el kézizni a
testvéremmel közösen – mesélte Tekla.
A játék alapjaival Szigetszentmiklóson ismerkedett meg, az utánpótlásévei nagy részét azonban a Ferencvárosnál töltötte. Innen Érdre került, ahol azonban már nemcsak az utánpótlásban számítottak a játékára, első felnőtt edzőmérkőzésén ráadásul éppen jelenlegi csapata, az ONKC ellen lépett pályára.
– Az is egy kellemes emlékként maradt meg, hiszen sok gólt dobtam. Érdről aztán Mosonmagyaróvárra igazoltam, ott ugyan felnőtt kerettag voltam, bár sokszor inkább csak a kispadon ültem. Az ifjúsági csapatban azonban az NB1/B-s bajnokságban sikerült megszereznem a gólkirálynői címet, ráadásul az NB2-es felnőtt csapatban is szereztem tapasztalatot.
Az első NB1-ben szerzett gólom szintén szép emlék maradt, a sors furcsa fintora, hogy éppen a nevelőegyesületem, azaz a Fradi ellen szereztem meg. Ennek az volt a viccesebb vonatkozása, hogy édesanyám és a nagyszüleim minden mérkőzésemre kijönnek, legyen az az ország bármely pontján. Ekkor is az ifjúsági meccsre érkeztek meg, elvégre én is arra számítottam, hogy ott kapok majd nagyobb szerepet. Ekkor azonban bejött a felnőtt edző, aki azt mondta, most csak a padra üljek le, mert utána a felnőttben kell játszanom. Épp ezért én is bosszankodtam, de utána végül több játékpercet is kaptam, melynek köszönhetően a gól is összejött, így nagyon boldog voltam – idézte fel.
Csurgó következett a karrierjében, ismét egy teljesen másik országrész, ez viszont nem sikerült olyan jól, mint szerette volna. Mint mondta, ebben az évben a játéka is visszaesett és a koronavírus járvány is hamar lezárta a bajnokságot. A legjobbkor jött ezért az ONKC megkeresése, ahol rengeteg játéklehetőséget kapott, olykor ráadásul eredeti posztjától, az irányítótól eltérően balátlövőként kellett bizonyítania.
– Nagyon jól érzem itt magam és itt is volt olyan meccs, ami a kedvencek közé került. Érdekes, hogy egy olyat is fel tudnék idézni közöttük, amikor még csak nem is játszottam. Történt ugyanis, hogy a szezon vége felé, a Vasas ellen megsérült a kezem, de még öt összecsapás hátra volt a szezonból. Ezek közül az egyik a Kecskemét elleni lényegében élet-halál harcnak számított a bennmaradás szempontjából.
Soha nem szoktam izgulni egyébként, akkor viszont szinte remegtem még úgy is, hogy sajnos nem tudtam a lányoknak segíteni, nekik kellett engem nyugtatni. Rájuk raktam rendesen ezt a kétségbeesettséget, ráadásul a Kecskemét vezetett sokáig viszonylag simán, de végül minden jól alakult, hiszen sikerült visszahozni és kiharcolni az elsődleges célunkat. A mostani idényből pedig én is az Eger elleni győzelmünket emelném ki, ami tényleg mindannyiunk számára nagy siker volt. Szerencsére jó előérzetem volt előtte és végül nem is tévedtem, óriási élmény volt – tette hozzá.
